A honvédség is készül az árvízre

A katonaság kész arra, hogy részt vegyen az árvízvédelmi munkálatokban a Dunán – tudatta a honvédelmi tárca. A vízszint emelkedése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Az árvízvédelmi feladatok ellátására a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkára hétfőn elrendelte a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer (HKR) részleges aktivizálását. A HM az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a Magyar Honvédség készen áll arra, hogy technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkálatok elvégzésében a Dunán.

A HM közleménye szerint a katonai vezetési szinteken elrendelték a készültséget, megkezdődött az aktuális védekezési feladatok tervezése, szervezése. A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kérésére száz-száz katona fog váltásokban folyamatosan gáterősítési és magasítási feladatokat ellátni Komárom és Szőny térségében.

A honvédség a további felkéréseknek megfelelően segíti a védekezési munkálatokat, a tervek szerint működteti a HKR-t. Ennek megfelelően kezdték meg az operatív csoportok a munkát és a tervezést.

Az operatív csoportok felvették a kapcsolatot a feladatban érintett országos hatáskörű szervek illetékes törzseivel és készen állnak a várható feladatok végrehajtására - írta a HM közleményében.

Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében. Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell.

Megállási tilalom a budapesti alsó rakpartokon

A Duna magas vízállása miatt kedd este nyolc órától az alsó rakpartok teljes hosszában megállási tilalom lép életbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn. Emellett arról tájékoztattak, hogy keddtől további intézkedésig nem közlekednek a D11-es, a D12-es és a D13-as hajójáratok.
 A D13-as hajók szombat óta nem állnak meg Óbudai-sziget kikötőnél, hétfő óta pedig a D11-es és D12-es hajók nem kötnek ki a Szent Gellért tér kikötőben.

Tarlós István főpolgármester hétfő reggel másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten.
 Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban közölte: a legutóbbi számítások szerint a Duna Budapestnél majd megközelíti, de nem éri el az eddig mért legmagasabb, 860 centiméteres szintet.


Duna-hidakat kell lezárni

Két híd lezárására lehet szükség az árvíz miatt Győr-Moson-Sopron megyében; az egyik esetben a forgalom biztonsága, a másikban a védekezés zavartalansága érdekében történhet meg az intézkedés, az azonban még nem tudható, mikor lép életbe a korlátozás.

A megyei kormányhivatal hétfői közlése szerint a közlekedők biztonsága érdekében állíthatják le a forgalmat Vámosszabadinál a Dunán átívelő – Magyarországot Szlovákiával összekötő – hídnál. A 2002-es árvíz idején a folyó elöntötte a szerkezetet, most ennél is magasabb lehet a vízállás – jelezték.

Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t: a védekezési munkálatok miatt várhatóan le kell majd zárni a kisalföldi megyeszékhely belvárosának szélén álló Petőfi-hidat. Annak egyik oldalát ugyanis el kell rekeszteni, mivel a Rába várható tetőzésekor a víz magasabban lesz a híd szintjénél, a vízügyi szakemberek pedig el akarják kerülni, hogy a folyó elöntse a környező területet.

A hétvégén már lezárták a győri rakpartot, hétfő délben pedig a mélyen fekvő Magyar Vilmos uszodát.

Ideiglenesen leállnak a kompok

A Duna magas vízszintje miatt hétfőtől nem közlekednek a kompok Szob és Pilismarót, valamint Visegrád és Nagymaros között - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.

Pécsi Norbert közlése szerint a kompközlekedést reggel nyolc órától szüneteltetik addig, amíg azt az árvízi helyzet indokolja. A további leállásokról, illetve az aktuális közlekedési információkról az Útinform honlapján lehet bővebb információkat szerezni - tette hozzá a szóvivő.

A Visegrád és Nagymaros között járó kompot üzemeltető cég, az Atlantis Visegrád Club Kft. az MTI érdeklődésére közölte, hogy a leállás egy irányban napi 18 járatot érint. Jelentős forgalomkieséssel számolnak, vasárnap például a járműveken kívül nyolcszáz utast szállítottak.

Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a kényszerszünet, információjuk szerint ugyanis az ár igen lassan vonul le a folyón, így valószínű, hogy még a jövő héten sem lehet komppal átkelni a Dunán Visegrád és Nagymaros között.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.