A Holokauszt Emlékközpontban ne közvetítsék a foci VB-t!

Az állami alapítású Holokauszt Emlékközpont nemzeti intézményünk, melyet szándékosan nem a zsidó negyedben építettek fel, hanem a Páva utcában, ezzel is jelezve, hogy nemzeti emlékhelynek szánták eddig. Számos rendezvénynek adott helyet az Emlékközpont, de a tegnap éjszaka más volt mint a többi - áll a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság közleményében. Az Emlékbizottság is fontos kulturális eseménynek tartja a futball világbajnokságot, és helyesli azt, hogy tárlatvezetéseket tartottak, melyeken labdarúgók és sportolók személyes történetén keresztül mutatták be a holokauszt történetét és állandó kiállításaikat, és hogy összefogásra buzdít a futball-rasszizmus ellen.

Ezzel szemben felháborító az a tény, miszerint kivetítőn lehetett megnézni néhány futballmérkőzést és az első 1000 látogató SPORT szeletet kapott ajándékba - ezt az Emlékbizottság elítéli és szégyenletesnek tekinti. Talán nyereségesebb lett volna a résztvevők létszámát és az ebből származó bevételt tekintve, ha a meghirdetett programban az is szerepelt volna, hogy a csoki mellé egy sárga csillagos marcipánt is kapnak az odalátogatók - ironizálnak közleményükben.

A Holokauszt Dokumentációs Központ interaktív állandó és különleges időszaki kiállításai a magyar holokauszt történetét és az ehhez kapcsolódó művészeti alkotásokat mutatják be. Az Emlékbizottság úgy gondolja, hogy a foci VB közvetítése és csokik osztása sérti az Emlékközpont szellemiségét és a sporttörténeteken tárlatvezetésen élő beszélgetéseken kívül nem fér bele egy foci VB közvetítése főleg nem csoki osztással egybekötve. Bízunk abban, hogy ez a levél eljut a vezetőkig és az állami szervek azon képviseletéig, akiknek nagy szerepük és felelősségük volt az Emlékközpont létrehozásában és a következő alkalomra átgondoltabb és a helyhez megfelelő méltó programokkal fogják várni az oda látogatókat - zárják a közleményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.