'A határőrökön múlott, hogy ma nem gyásztér'

Történelmi emlékhelyként ünneplik a határtörés huszadik évfordulóján a páneurópai piknik helyszínét. – A berlini fal a sopronpusztai páneurópai piknik hatására repedt meg először – mondta Sopronban Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetője.

Közismert, hogy 1989. augusztus 19-én a debreceni és a soproni ellenzéki erők páneurópai pikniket szerveztek a sopronpusztai határátkelőnél. A Magyarországon várakozó kelet-németek az esemény idején áttörték a magyar-osztrák határkaput. A helyszínen szolgáló magyar határőrök nem akadályozták meg menekülésüket.

A piknik jelentőségét elemző, késő estig tartó rendezvényen részt vesz és felszólal többek között Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár, Németh Miklós volt miniszterelnök, Günter Beckstein, Bajorország egykori miniszterelnöke és Pozsgay Imre, a piknik fővédnöke is.

A jubileumi ünnepséget szervező Páneurópai Piknik '89 Alapítvány elnöke, Magas László konferenciaköszöntőjében visszautasította azt a feltételezést, hogy a sopronpusztai áttörés az akkori államhatalom tesztrendezvénye volt. Ennek cáfolatára idézte fel a határőrség országos vezetőinek és helyszínen szolgáló parancsnokának nyilatkozatait, miszerint a határ őrzői erre vonatkozóan semmiféle utasítást nem kaptak.

Magas László szerint a határőrök magatartásán múlt, hogy a sopronpusztai átkelő ma dicső történelmi emlékhely, nem pedig kegyhely, gyásztér. Nyilvánvaló, hogy a határőrök sokat tettek a menekültekért azokban a napokban, az azonban több mint kétséges, hogy parancs nélkül, önállóan döntöttek volna a határnyitásról, ahogy az néhány visszaemlékezésből már-már fölsejlik.

Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke a civil kezdeményezések erejét méltatta. A kormányokat határozott időre választják, ám a civil társadalom mandátuma időben is korlátlan, fogalmazott Kaiser, aki Sopront nemcsak a hűség, de a szabadság városának is nevezte. A piknik történelmi jelentőségét ezekkel a szavakkal méltatta: - A berlini fal a piknik hatására repedt meg először.

Hozzátette: márpedig a két Németország egyesülése a közös Európa létrejöttének legfontosabb előfeltétele volt.

Ivanics Ferenc fideszes országgyűlési képviselő megköszönte Magyarország akkori vezetőinek, mindenekelőtt Németh Miklósnak, hogy felismerték a rendszerváltás elkerülhetetlen kényszerét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.