A harmadik köztársaság megbukott – jöhet a negyedik

Az új alaptörvény életbe lépésével teljessé válik a harmadik köztársaság bukása – jelentették ki csütörtöki programhirdető sajtótájékoztatójukon a 4K! vezetői. A mozgalomnak jelenleg 500 tagja van, de szeretnék elérni, hogy alakuló kongresszusukra többen legyenek, mint az LMP teljes tagsága.

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom budapesti sajtótájékoztatóján Istvánffy András koordinátor elmondta, hogy tagságuk a következő fél évben fogja megvitatni a pártprogramot, amit a májusi alakuló kongresszus fogad majd el. Hangsúlyozta, hogy pártprogramjuk alapján fogják elkészíteni 2014-es választási programjukat. A koordinátor kitért arra is, hogy alapeszméjük a patriotizmus, ami egyaránt elutasítja a bezárkózó nacionalizmust és a rossz értelemben vett kozmopolitizmust is.

A patriotizmus céljai közé sorolta, hogy a demokratikus intézményrendszer "valóban működjön" és érdemi beleszólást engedjen a haza sorsába. Hozzátette, hogy mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy Magyarországon boldoguljon, miközben magának a hazának is meg kell adni az önrendelkezés lehetőségét.

Istvánffy András kijelentette, hogy a harmadik köztársaság intézményrendszere megbukott, mert a január 1-jén életbe lépő alaptörvény "a köztársaság végét jelenti". A politikus szerint ez a helyzet azért is alakulhatott ki, mert a rendszerváltozás nem teljesítette az induláskor tett ígéreteit. Szavai szerint a jogállami kereteket és a szabadságjogokat biztosították, de a részvétel lehetősége meglehetősen formális maradt. Hozzátette, hogy az utóbbi húsz évben követett gazdasági modell nem volt képes szavatolni a létbiztonságot. A legfontosabb közjogi célkitűzésüknek a köztársaság "újraalapítását" nevezte. Meglátása szerint az "egypárti alaptörvény" megakasztotta Magyarország alkotmányos fejlődését, ezért szervezetük egy érdemi konszenzussal akarja létrehozni az új köztársaságot.

Alapkövetelménynek tartotta, hogy az új alkotmányt majdan népszavazással fogadják el. Elmondta azt is, hogy az általuk tervezett új alkotmánynak az 1989-eshez hasonlóan kerülnie kell "az ideológiai betéteket", de abban különbözni fog, hogy a független intézmények szerepét érdemben megerősítik. Egy új érdemi köztársaság csak akkor tud létrejönni, ha Magyarország minden lakójának lehetősége van arra, hogy érdemben részt vegyen benne – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy mely politikai erőkkel működnének együtt az általuk tervezett alkotmányozás során, azt felelte, hogy olyan alaptörvényre van szükség, amelyik megszünteti a politikai szekértáborok kettéosztottságát. Hozzátette, hogy az új alkotmányt a konzervatív szavazók nagy részének is el kell tudnia fogadni, de az még nyitott kérdés, hogy a jogszabályt milyen intézményi keretek között hoznák létre. Vekerdy Panni az új köztársaság egyik alapfeltételének nevezte a cigányság érdemi társadalmi integrációját. A 4K! szóvivője a szervezet nevében elutasította, hogy bárkinek a "vérében lenne" a bűnözés. A téma kapcsán hangsúlyozta az állami integráció eszközeinek és az egyenlő feltételek megteremtésének szükségességét. Hozzátette, hogy az integrációt nem lehet kizárólag felülről irányítva megoldani, a cél elérésének érdekében szükség van a romák saját önszerveződésére is.

A 4K! másik szóvivője, Nagy András fenntarthatatlannak nevezte a jelenlegi gazdasági modellt, mert a gazdaság az olcsó munkaerőre épülő, alacsony hozzáadott értékű bérmunkákra koncentrál, amivel nem lehet versenyezni a tőlünk keletebbre fekvő országokkal. Saját elképzeléseiket ismertetve az úgynevezett fejlesztő államot említette, amelyet egy hosszú távú, szakmai egyeztetésen alapuló gazdasági stratégiával kombinálnának. A modellt részletesen ismertetve azt mondta, hogy az állam aktív szerepet vállal a gazdaság fejlesztésében, miközben kijelöl húzóágazatokat, összehangolja az oktatást és a kutatás-fejlesztést, valamint segíti a cégeket, hogy az export területén is megerősödjenek. Nagy András hozzátette, hogy minden eszközzel megpróbálnak fellépni a szürkegazdaság ellen. Ezek között szerepelne egy adóamnesztia is, amelynek során a cégek kifehéríthetik működésüket.

Kérdésre válaszolva Istvánffy András azt mondta, hogy az első regisztrációs hullámuk novemberben zárult le, ennek alapján már több mint ötszáz taggal rendelkeznek. Hozzátette, hogy megkezdték a csoportjaik szervezését. Hangsúlyozta, hogy az erős budapesti érdeklődés mellett, az egész ország területéről voltak jelentkezőik, és első csoportjaik éppen Kelet-Magyarországon alakultak meg. Alapvető célkitűzésnek nevezte, hogy alakuló kongresszusukra többen legyenek, mint a jelenleg legkisebb parlamenti párt, az LMP.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.