A HaHa pálfordulással vádolja a HÖOK-ot

„A Hallgatói Hálózat is sajtóhírekből értesült arról, hogy a mai napon összeült a Felsőoktatási Kerekasztal, amin a HÖOK és Magyar Rektori Konferencia is részt vett. Nagy Dávid korábban a HÖOK közgyűlése után azt nyilatkozta, hogy testületileg nem fognak részt venni a Kerekasztalon, mivel az alaptörvény tervezett módosítása miatt az egyeztetések értelmüket vesztették. Ennek ellenére ma úgy nyilatkozott, hogy egyenesen támogatják a röghöz kötés alkotmányba foglalását” – írja a HaHa tegnap esti közleményében, emlékeztetve arra, hogy a HÖOK és a rektori konferencia által is képviselt, decemberben elfogadott hat pont egyik sarkalatos követelése a hallgatói szerződés eltörlése. 

„Mezey Barna annak ellenére mondta, hogy közelednek az álláspontok és érdemi a munka kezdődött, hogy közben több egyetemről is tömegesen bocsátják el az oktatókat a felsőoktatási megszorítások miatt.

A Hallgatói Hálózat megalkuvásnak tekinti Nagy Dávid és Mezey Barna pálfordulását. A mai tárgyalás előtt sem ültek le előzetes egyeztetésre az országos érdekképviseleti szervek az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal, holott korábban többször ígéretet tettek erre. Szeretnénk világossá tenni, hogy a Hallgatói Hálózat továbbra is ragaszkodik eddigi követeléseihez és a Felsőoktatási Kerekasztal munkáját mindaddig a felsőoktatás leépítésére tett kísérletként értékeli, ameddig az egyeztetések nem arról szólnak, hogyan akadályozható meg az oktatók tömeges elbocsátása, a fiatal értelmiség kivándorlása és a minőségi felsőoktatás ellehetetlenítése” – áll a közleményben, amely így zárul: „Fel kell tennünk a kérdést: Nagy Dávid hogyan képviselheti az ország hallgatóinak érdekeit, miközben nem érdekli a hallgatók véleménye, ráadásul saját korábbi állításainak is ellentmond. A röghöz kötés ellen és az egyetemi autonómia védelmében legközelebb március 9-én emelünk szót, az alaptörvény 4. módosítása ellen szerveződő tüntetésen”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.