A gyárbezárás ellen demonstráltak

A General Electric győri gépgyárának bezárása ellen tiltakoztak a dolgozók szombaton a kisalföldi üzem bejárata előtt.

Száz ember veszíti el munkahelyét a General Electric győri gyárának bezárásával. A munkavállalók érdekében a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete hívta szombaton a gyár előtti térre a helyben dolgozókat, illetve a cégcsoport más városban működő üzemeiből is megjelentek a velük szolidáris kollégák.

Selmeczy György, a szakszervezet titkára szerint a 200 éves győri üzemet nem bezárni kellene, hanem vegyes vállalat formájában tovább működtetni, szükség esetén átprofilírozni, vagy szakmai befektetőt keresni a fennmaradásához.

A tüntetésen felszólaló Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke pedig úgy fogalmazott: a gazdasági válság közepette a magántulajdonosoknak meg kellene elégedniük az extraprofit helyett a kisebb nyereséggel is. Az elnök azt is bejelentette: a Liga tárgyalt a villamosipari szakszervezetekkel, s kiderült, hogy Budapesten a Siemens cég éppen száz szakembert keres, A Siemens áttelepedési támogatást ad azoknak a győri szakembereknek, akik vállalkoznak a fővárosba történő felköltözésre.

Tudósítónk megkérdezte Szántó Balázst, az General Electric fényforrás üzletágának szóvivőjét, miért elkerülhetetlen a győri gyár bezárása. Ő elmondta: Győrben a hagyományos fényforrásokhoz kapcsolódó munkát végeztek. Ezekre izzókra azonban egyre kisebb az igény, helyettük az energiatakarékos égőket vásárolják a vevők.

Szántó Balázs arról tájékoztatott, hogy esélyirodát működtetnek a cég minden olyan telepén, ahonnan dolgozóktól válnak meg. (A General Electric októberben jelentette be, hogy csoportos létszámleépítés keretében ötszáz dolgozójának mond fel.) Az elküldött győri munkavállalók átlagosan tizennégy havi átlagkeresetnek megfelelő juttatást kapnak. A szakszervezet ennél többet akar, mondván, az utcára került emberek helyben nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni.

Mécsessel demonstráló munkások a General Electric győri gyára előtt 2008 novemberében
Mécsessel demonstráló munkások a General Electric győri gyára előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.