Az FTC sajnálja

A Ferencvárosi Torna Club elnöksége szerint a hétvégi FTC-MTK labdarúgó-mérkőzésen politikai provokáció történt, amellyel a nézők egy maroknyi csoportja megsértette a Ferencvárosi Torna Club 114 éves szellemiségét, és minden jóérzésű szurkolótársunkat - írta az egyesület elnöksége az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A testület rendkívüli ülése után kiadott kommünikében az elnökség sajnálatát fejezte ki mindazoknak, akikben megütközést keltett a televíziós közvetítésben is látható, a rendezvényre engedély nélkül behozott kiírás. A közleményben kijelentik, hogy a történtek mélyen ellentétesek a klub "Erkölcs, Erő, Egyetértés" hármas jelszavával, "hiszen a Ferencváros minden időben együtt érzett az üldözöttekkel".

Hangsúlyozzák, hogy az elnökség azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és kinyilvánította, hogy az FTC minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja a Magyar Labdarúgó Szövetséget a provokációban résztvevők azonosítása érdekében, "hisz ezért indítottunk elsőként és egyedüliként a magyar sportklubok közül kampányt a kirekesztés ellen".

Hozzáteszik, hogy küzdelmüket azóta sem adták fel, törekvéseiket az idei évben a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal tüntette ki. Arra is kitérnek, hogy emellett a Fradi fontos részt vállalt az MLSZ által indított hasonló kezdeményezésben is, amelyet népszerűsített minden rendelkezésre álló felületén.

Az FTC elnöksége utasítja a labdarúgó szakosztály vezetőit, hogy a szurkolói kártyák rendszerét, "melyet eddig egyedül a Fradi épített ki a magyar futball klubok közül", fejlessze tovább, hogy a jövőben minden hasonló provokációban részt vevő személyt a lehető leghamarabb azonosítani lehessen a pályákon - írják. Hitük szerint a sport egyik fő célja, hogy örömöt és sikerélményt nyújtson az embereknek, példaképeket állítson eléjük, és nem adhat teret a kirekesztésnek és a megbélyegzésnek, amelyek nemcsak az FTC, hanem az egyetemes magyar sport számára is rendkívül károsak - zárul a szöveg.

A szombati mérkőzésen a ferencvárosi szurkolók egy csoportja „In memoriam Csatáry László” feliratot feszített ki. Az MLSZ vasárnap azt közölte, hogy a fegyelmi bizottsága foglalkozik a televíziós közvetítésben is látható esettel. Az esetet elítélte a Magyar Antifasiszta Liga (MAL), a Demokratikus Koalíció (DK), a Raoul Wallenberg Egyesület, az MSZP és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is.

A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt benyújtott vádirata szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.