A Fidesznek a mozgótrafik is tetszik

Sok településen még nincs nyertese a trafikpályázatoknak, így átmenetileg jó lehetőség a mozgóárusítás - mondta Hoppál Péter.

A Fidesz szóvivője a köztévé reggeli műsorában hozzátette: örülnének, ha az ellátás zökkenőmentes lenne. Az átmeneti időszakban az ellátás zavartalanságának biztosítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek kell megtalálnia a megoldást - hangsúlyozta.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője vasárnap Pécsett úgy nyilatkozott, hogy mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak.

A NAV korábbi tájékoztatása szerint több mint ötezer nemzeti dohánybolt nyílik meg hétfőn, július 15-től már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon. A koncessziós jogot nem nyert hagyományos trafikok július elsejéig vehettek cigarettát, amelyet július 15-ig adhatnak el.

A hivatalhoz a legutóbb közzétett adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adtak. A fennmaradó néhány engedélykérelem esetében is arra törekszik a hatóság, hogy a lehető leghamarabb kiadja a trafikosok számára a szükséges engedélyt, ha a törvényi előírásoknak megfelelnek.

Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére korábban elmondta, hogy a törvény alapján, ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik, az állam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., illetve az általa feljogosított személy útján is gyakorolhatja az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.