A Fidesz vizsgálja, elzárhatja-e a pénzcsapot a kampányban

A kormánypárt elképzelése szerint nem minden képviselőjelölt kapna milliós kampánypénzt, de joguk van-e meglépni ezt? A kérdés tisztázásában szakemberek segíthetnek.

A Fidesz elnöksége kedden napirendre vette a kampányfinanszírozási szabályok megtárgyalását, de nem alakított ki végleges álláspontot – tudta meg lapunk. 

Elnökségi források munkatársunknak azt a tájékoztatást adták, hogy a pártvezetés úgy döntött, alkotmányjogászok véleményét kéri ki. Dilemma adódott számukra ugyanis a kampányfinanszírozást illetően azon a ponton, tehetnek-e különbséget a képviselőjelöltek között oly módon, hogy lesznek, akik jogosultak milliós kampánypénzre, míg mások nem.

A dilemma oka; ha 1-3 millió forintos összeget – akár utólagos finanszírozással is – biztosítana a központi büdzsé az aspiránsoknak, „akkor annyi jelölt indulna, mint égen a csillag”. Ezért a Fidesz-vezérkar azon gondolkodik: csak az országos listát állítani tudó pártok képviselőjelöltjeinek biztosítsák ezt a keretet.

– Így viszont az is felvetődik, hogy jelöltfinanszírozás helyett mégis pártfinanszírozás színezetű lesz a támogatás, de ami sokkal lényegesebb: jelölt és jelölt között alkotmányosan nem lehet különbséget tenni – mondta forrásunk. Ezért a Fidesz-elnökség három verziót dolgozott ki a probléma megoldására. És attól függ a kampánypénz nagysága is, hogy melyik változatot törvényesítik majd.

Az már korábban kiderült: automatikusan nem járna pénz a választásokon induló jelölteknek. Készpénz helyett folyószámlát nyitnának a jelölteknek. A visszaéléseket úgy előznék meg, hogy megfelelő bizonylat ellenében utólag történne a kifizetés, miután a jelöltek tételesen elszámoltak a kampánykiadásukkal a választásokat követően. Az esetleges visszaélések szankcionálása várhatóan büntető törvénykönyvi tétel is lesz.

Az elnökségi ülésen információink szerint elhangzott az is: 2014-ben január és május között a pártok nem kapnának állami támogatást, kizárólag a kampánypénzek állnának a rendelkezésükre. Ezzel Orbán Viktor miniszterelnök korábbi elképzelése valósulna meg; azaz épp a választási kampányfinisben esnének el a pártok az állami tízmillióktól.

Melyik portéka a legitim? Orbán Viktor plakátjára ragasztanak új hirdetést a 2010-es választások után
Orbán Viktor plakátjára ragasztanak új hirdetést a 2010-es választások után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.