A Fidesz újra buherálni akarja a választókerületek határait?

Egy módosító javaslat lehetővé tenné, hogy a választásokig a kormánypártok mégis hozzányúlhassanak a választókerületi határokhoz - írja szakértői blogjában László Róbert.

A Political Capital választási szakértője a hivatkozott cikkben azt írja: amellett, hogy a kormány a január 4-ei alkotmánybírósági határozat ellenére is jelentősen korlátozni kívánja a választási kampányt, megbújt egy képviselői indítvány, amely a 2014-es választásig eltörölné a választókerületi határok átrajzolásának tilalmát. Az indokolásban vázolt problémát kétségkívül meg kell oldani, az aránytalanul nagyvonalú javaslat azonban messze túlmutat ezen - írja László Róbert. 

A szakértő rámutat, hogy a törvényjavaslat indokolásában ez szerepel:

„Az Alkotmánybíróság az 1/2013 . (I. 7.) AB. határozatban foglaltak alapján alkotmányellenesség miatt visszaküldte az Országgyűlésnek a 2012 . decemberében az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett választási eljárásról szóló törvényt. Ez maga után vonta azt is, hogy az újratárgyalási kötelezettségre figyelemmel a törvény tervezett hatálybalépése 2013-ra tolódott. Az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatnak része volt a Vjt. [választójogi törvény] választókerületi felosztásának a korrekciója is, amely a Vjt. 4. § (6) bekezdésére tekintettel viszont határidőhöz kötött.

Erre megoldást jelent a jelen módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a Vjt. melléklete által meghatározott választókerületi beosztás hiánytalan legyen, és a határidőre tekintettel a törvényi előírásoknak megfelelő rendben megtörténjen a technikai jellegű korrekció.”

A választási szakértő azt írja: a tavaly benyújtott kerülethatár-módosítás idén már valóban nem léphetne hatályba, mivel a Vjt. 4. §  (6) úgy rendelkezik, hogy „az országgyűlési képviselők általános választását megelőző év első napja és az országgyűlési képviselők általános választásának napja közötti időben (…) nem kerülhet sor a 2. számú melléklet módosítására.” A 2. melléklet természetesen a kerülettérképet tartalmazza.

A friss módosító épp azzal egészítené ezt ki, hogy „(2) A 4. § (6) bekezdésében foglaltakat első alkalommal az országgyűlési képviselők e törvény hatálybalépését követő általános választása után kell alkalmazni”.

Ily módon tehát - mutat rá a szakcikkben László Róbert - életbe léptethetők a tavalyi módosítások (amelyek valóban technikai pontosításnak látszanak), de ennél jelentősebb következmény, hogy a választójogi törvényből kiiktatnának egy olyan visszaélést korlátozó elemet, amelyet egyébként korábban ugyanez a parlamenti többség helyezett el benne.

A választókerületi térképpel való játék gyanúja az egyik legérzékenyebb kérdése az új választási rendszer körüli vitáknak, éppen ezért volt örvendetes, hogy az idézett mondat belekerült a törvénybe. A parlament előtt álló betoldással viszont a kétharmados többség visszaadja magának a jogot, hogy akár a választás előtti hónapokban is módosítsa a kerülethatárokat. A lépés nem azért nem fair, mert feltétlenül élni fog ezzel a kormánytöbbség, hanem azért, mert versenyelőnybe kerül azzal a ténnyel, hogy szinte az utolsó pillanatig akár meg is teheti - olvasható László Róbert, a Political Capital választási szakértőjének cikkében. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.