A Fidesz szerint vége a hódmezővásárhelyi Jobbiknak

A Fidesz szerint Nagy-György Anna jobbikos hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő pénteki lemondásával hivatalossá vált: a Jobbik hódmezővásárhelyi szervezete végleg összeomlott.

Havasi Katalin, a nagyobbik kormánypárt hódmezővásárhelyi elnöke pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a helyi és az országos sajtó napok óta arról ír, hogy a hódmezővásárhelyi Jobbik szervezete erős és feloldhatatlan belső konfliktusoktól terhelt, ami odáig vezetett, hogy a szervezet teljes helyi elnöksége is lemondott.

Havasi Katalin szerint az események egyértelműen alátámasztják és igazolják, amit a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének képviselői már hosszú ideje mondanak: "a Jobbik helyi tagjai és képviselői nem rendelkeznek semmiféle valós koncepcióval, vagy konkrét elképzeléssel arról, hogyan is szolgálhatnák a várost, a párt politikája nem más, mint színjáték, komolytalan, felelőtlen, tartalom nélküli szereplésvágy".

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete arra kéri a Jobbik vezetését, hogy minél hamarabb rendezze sorait. 

"A hódmezővásárhelyiek képviselőiktől azt várják, hogy dolgozzanak, ne saját belső hatalmi harcaikkal legyenek elfoglalva" - zárul a közlemény.

Nagy-György Anna mellett a Jobbik hódmezővásárhelyi szervezetének teljes elnöksége is lemondott pénteken. Dombi-Kiss László leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, lemondása hátterében az elnökségen belül - közte és az időközi polgármester-választáson indult jelölt, Kovács Sándor között - kialakult személyes konfliktus áll. Dombi-Kiss László közölte, úgy tartották tisztességesnek, hogy néhány héttel előre hozzák az egyébként októberben esedékes tisztújítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.