A Fidesz szerint Magyarország Európa élén áll a rezsicsökkentésben

Selmeczi Gabriella az Eurostat adataira hivatkozott.

Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat első féléves adataira hivatkozva hangsúlyozta, az ország a lakossági áramárcsökkentésben első, a gázárcsökkentésben pedig a második helyre került úgy, hogy a rezsicsökkentés decembertől jelentkező, 11,1 százalékos üteme még nem is szerepelt ezekben a statisztikákban.         

A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyarországi energiaárak a fizetésekhez mérten még mindig meghaladják az európai átlagot, ami a korábbi szocialista kormányok hibája, hiszen "az egekbe emelték" a villany- és a gázárakat.     

Kifejtette, vásárlóerő szempontjából a magyar áram ára a nyolcadik, a gázé pedig a tizenegyedik legdrágább az EU-ban. A szóvivő szerint ennek háttérében az áll, hogy a korábbi baloldali kabinetek a gáz árát háromszorosára, míg a villanyét kétszeresére növelték.

Selmeczi Gabriella aláhúzta, a Fidesz kész további lépéseket tenni, hogy megvédje a rezsicsökkentést, amire azért van szükség, mert a baloldal itthon és Brüsszelben egyaránt támadja azt. Hozzátette, Bajnai Gordon "fájni fog programjának" a rezsicsökkentés eltörlése is része, megvalósulása esetén pedig a magyar családokat semmi sem védené meg egy újabb látványos energiaáremeléstől. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.