A Fidesz szerint Baján csak a bizonyítványát magyarázza a baloldal

A Fidesz szerint a baloldal a bizonyítványát magyarázza azután, hogy a bajaiak világosan eldöntötték: nem kérnek a "Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai" jelöltből – Zsigó Róbert szóvivő mondta ezt kérdésekre válaszolva egy, a rezsicsökkentés alkotmányba foglalásáról szóló sajtótájékoztatóján. Lapunk azon kérdésére reagált így, hogy a bajai baloldali összefogásban részt vevők szerint választási csalás történt a vasárnapi, helyi időközi önkormányzati választásokon, amiért megóvják annak végeredményét.

Zsigó Róbert egy másik kérdésre, miszerint az interneten már látható az a videofelvétel, mely az ellenzéki összefogásban részt vevők szerint bizonyítja, hogy szabálytalanul szállítottak választókat szavazni, azt is elmondta: nem látta a videót, de a választás eldőlt, azt a Fidesz jelöltje megnyerte, "és reméli, Baja városába minél hamarabb beköltözik a békesség és a nyugalom".

Arról is tájékoztatott, hogy míg a baloldal két beadvánnyal fordult a helyi választási bizottsághoz a bajai választás után, addig a Fidesz három bejelentést tett: kettőt kampánycsendsértés, egyet pedig a választók törvénytelen utaztatása miatt, amit konkrét felvételekkel tudnak bizonyítani. "Az ellenzéki beadványokat, ha jól tudom, vasárnap elutasította a választási bizottság, a fideszes beadványokat pedig még nem tárgyalta" mondta a szóvivő, aki úgy tudja, a testület kedden bírálja el beadványaikat.

Zsigó Róbert lapunknak megerősítette, a Fidesz hétfői frakcióülésén volt szó a bajai választásról, "de nem volt értékelés". Részleteket nem árult el, lapunknak fideszes képviselők azt mondták: Rogán Antal frakcióvezető "említés szintjén" beszélt a bajai választásról, egyetlen képviselő sem szólt hozzá.

Munkatársunknak fideszes és kereszténydemokrata képviselők is határozottan visszautasították az a baloldali megközelítést, hogy a parlamenti választások "főpróbája" lett volna Baja. Ez aránytévesztés, az ellenzék "érthetetlen módon túlságosan is megemelte a tétet, és meg kell magyarázniuk a majdnem-győzelmet" fogalmazott egy kormánypárti politikus, elismerve, hogy "a Fidesznek sokkal jobban kellene szervezni a terepmunkát", mivel a kétharmados győzelem után helyben is "mindenki valaki lett", így a mozgósítás csodafegyverét "újra kell fényezni és tölteni". Baja olyan szempontból volt főpróba, hogy teszteljék, hogyan működik a fideszes mozgósítás – fogalmazott egy államtitkár lapunknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.