A Fidesz ott áll a vasutassztrájk mögött

Egyre több bizonyíték van arra, hogy politikai indítékok állnak a vasutassztrájk hátterében - mondta Molnár Csaba közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A Fidesz részéről tudatos rombolás zajlik. A Fidesz elnöke a saját honlapjára feltett videoüzenetében - amit még a vasutas  sztrájk kezdete előtt rögzítettek - elismerte, hogy sztrájkokkal  kívánják megbuktatni a kormányt, kikényszeríteni az előrehozott  választást - mondta a miniszter.

Molnár szerint ezzel közvetett módon a Fidesz elnöke elismerte,  hogy hatalmi ambíciói kielégítése érdekében a zűrzavarban, a  károkozásban, a karácsonyi ünnep hangulatának a tönkretételében  érdekelt.

A miniszter megjegyezte: e törekvésekhez Gaskó István, a  VDSZSZ elnöke asszisztál akkor, amikor közreműködik a sztrájk  intézményének lejáratásában, a sztrájk pártpolitikai eszközzé silányításában.
A miniszter arról is véléeményt mondott, hogy a vasutassztrájkot nem támogatja a  szakszervezetek, a vasutasok, a lakosság többsége.

Szűk kisebbség próbálja politikai célokat követve a becsületes vasutasokat megtéveszteni - mondta Molnár Csaba. - Ez a sztrájk nem jó  a sztrájk intézményének, a vasutasoknak, az utasoknak, Magyarország  többségének. A kormány nem vehet részt a sztrájk pártpolitikai eszközzé való lealacsonyításában.

Molnár Csaba szerint a  VDSZSZ olyan irreális követeléseket fogalmaz meg - egyedül a vasutas szakszervezetek közül -, amelyek nem teljesíthetők.

A miniszter szerint a megállapodás kompromisszumokat, kölcsönös  engedményeket jelent. Az eddigi tárgyalások során a MÁV ötször engedett álláspontjából a még elégséges szolgáltatásra, és most már  506 járat indítását javasolja, miközben a szakszervezet nem változtat álláspontján, továbbra is 372 járatot közlekedtetne.

A miniszter elmondta: nehéz ebben az ügyben kompromisszumra  jutni, hiszen a VDSZSZ bebizonyította, hogy nem a megállapodásban, hanem a zűrzavar fenntartásában érdekelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.