A Fidesz nem tárgyal a formálódó "illegitim kormánnyal"

A Fidesz nem tárgyal a most formálódó "illegitim kormánnyal és a mögötte álló MSZP-SZDSZ új koalícióval" - ismertette a legnagyobb ellenzéki párt elnökségének hétfői döntését Navracsics Tibor frakcióvezető. A párt új választásokat követel.

Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján felolvasta a Fidesz elnökségének állásfoglalását, amely szerint továbbra is kitartanak  az új választások követelése mellett, mert csak ez hozhat  megnyugvást, biztonságot és reményt Magyarország számára. "A Fidesz ezért tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy a most  formálódó illegitim kormánnyal és a mögötte álló MSZP-SZDSZ új  koalícióval nem bocsátkozik tárgyalásba" - közölte a hétfői, rövid  elnökségi ülésen hozott döntést a Fidesz frakcióvezetője.

Bajnai Gordon hétfőn jelentette be, hogy a következő hetekben  egyeztetést kezdeményez "a válság kezeléséhez hozzátenni tudó és  akaró" szakmai szervezetekkel és az Országgyűlés valamennyi  pártjával.

Navracsics Tibor igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ezt a  tárgyalási szándékot utasították-e el.
A Fidesz frakcióvezetője az elnökség véleményét ismertetve azt  mondta, hogy a Fidesz szerint Bajnai Gordon kinevezésével csak annyi  történik, hogy az egyik üzletembert egy másik üzletember követi a  miniszterelnöki székben, Magyarország továbbra is ugyanannak az  üzleti a csoportnak a foglya marad. A Fidesz vezetői úgy vélik, hogy most egy "gigantikus megszorító  csomagot akarnak lenyomni az emberek torkán" azok, akik tönkretették  Magyarországot.

Szerintük Bajnai Gordon hivatalba lépése a reménytelenség meghosszabbítását jelenti az emberek számára. A kormány átalakítása  újabb kudarc Magyarországnak: a válságkezelés kudarcáért  felelős egyik politikust váltja a kudarcokért társfelelősséget  viselő másik. Ugyanakkor a magyar emberek jövője szempontjából semmi  sem változott, annak a bukott kormánypolitikának a folytatása  következik, ami a csőd szélére jutattta Magyarországot - mondta  Navracsics Tibor. Hangsúlyozta: Bajnai Gordont soha, senki, semmire nem  választotta meg. "Néhány levitézlett politikus és két bukott párt  paktuma nem helyettesítheti sok millió magyar választó döntését" -  tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor azt mondta, hogy minél  előbb, annál jobb lenne, ha előre hozott választásokat tartanának.  Mint mondta, költségtakarékossági szempontból tartanák  szerencsésnek, ha az országgyűlési választásokat a június 7-i  európai parlamenti voksolással együtt lehetne lebonyolítani; az ezt  lehetővé tévő Fidesz-KDNP javaslat jelenleg tárgysorozatba vételre  vár. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha ezt a módosítást nem is fogadja el  a MSZP és az SZDSZ, akkor is nyitottak bármilyen időpontról való  tárgyalással kapcsolatban. Elmondta: még nem volt frakcióülésük, így  nem foglalkoztak azzal, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalásaihoz  hasonlóan Bajnai Gordon parlamenti beszédei alatt is kivonulnak-e az  ülésteremből. Majd meglátjuk, majd döntünk erről - tette hozzá,  ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bajnai Gordon jelenleg  csak miniszterként szólalhat fel a parlamentben.

Arra kérdésre, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöksége kitart-e 2010-ig, Navracsics Tibor azt mondta: jelenleg csak annyit tudnak,  hogy Bajnai Gordon lesz nagy valószínűséggel a miniszterelnök április 14-én, ha addig nem változik valami. Azt viszont még nem  tudni, kik lesznek a miniszterek, továbbá milyen program, milyen  törvények mentén, és milyen támogatottsággal fogadják el. A Fidesz  frakcióvezetője szerint ez nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen hosszú lesz a Bajnai-kormány időtartama.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.