A Fidesz nem akarja kiseprűzni az offshore-lovagokat?

Kőkemény összeférhetetlenségi szabályokat követel ez LMP mindazokra vonatkozóan, akikkel az állam vagy az önkormányzatok szerződést kötnek.

Az LMP azt javasolja, hogy "kőkemény összeférhetetlenségi szabályok" vonatkozzanak az állami, önkormányzati és közcégekkel rendszeres jelleggel szerződőkre – mondta Schiffer András, a párt országgyűlési képviselője hétfői, győri sajtótájékoztatóján.

„Felháborító az, hogy nagyon sok esetben azzal lehet kikerülni a köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, hogy alapvető tevékenységeket például ügyvédi irodáknak szervez ki, miközben fizet egy jogi apparátust, önkormányzati vagy állami szervek tömkelege” – fogalmazott a politikus.

Schiffer András elmondta, ősszel, az új polgári törvénykönyv vitája során javasolni fogják, hogy a jövőben ne lehessen visszaélni bizalmas információkkal; jó erkölcsbe ütközővé minősítenék azt, ha valaki ilyenekkel a saját hasznára él vissza.

Úgy fogalmazott: a cél az, hogy szankcionálhatóvá, bírói úton megsemmisíthetővé váljanak azok a szerződések, amelyeket csak azért köthet meg valaki, mert "közel van a húsosfazékhoz", meghallott valami információt, és annak birtokában vásárol.

A politikus szerint "valójában a Fidesz-kormány távolról sem akarja kiseprűzni az offshore-lovagokat ebből az országból", miközben az elmúlt húsz évben a magyar államadósság két és félszeresét "szivattyúzták" ki külföldi adóparadicsomokba vagy offshore-trükkökkel.

Közölte: "az a kérdés igazából az Orbán-kormányhoz, hogy meddig hagyják kifosztani ezt az országot”. Hozzátette, ezért az LMP arra készül, hogy ha ehhez megkapja a választók támogatását: "legyenek azok bármilyen színűek, az offshore-lovagokat minden tekintetben elsöpörjük a közpénzek, illetve a közvagyon környékéről”.

Schiffer András szerint ennek része, hogy ilyen céggel nem lehet társtulajdonos az állam vagy valamely önkormányzat, ez utóbbiaknak pedig nem dolgozhat olyan személy, aki "bármilyen módon érdekelt egy offshore cégben".

Megjegyezte, kérdésekkel fordulnak a győri városvezetéshez az önkormányzatnak egy, a hvg.hu által a múlt pénteken megírt telekügyletével kapcsolatban, az ezekre adott válaszok ismeretében döntenek a további lépésekről.

Az írás szerint egy olyan területben lett társtulajdonos az önkormányzat, amelynek fennmaradó részét egy offshore hátterű cég szerezte meg. Hozzátették, a termőföldből ipari-kereskedelmi területté minősítő földhivatali határozatban már az szerepel, hogy az átminősített ingatlan "előreláthatólag a bővülő Audi gyár további sikeres működését hivatott kiszolgálni".

Ezzel kapcsolatban Schiffer András megjegyezte: az a jogcím, amellyel az önkormányzat tulajdonostársa lett egy telekben egy, a cikk szerint offshore hátterű vállalkozás, sem a magyar polgári jogban, sem az ingatlan-nyilvántartási szabályokban nem létezik. Ez a megoldás azonban arra alkalmas, hogy ne adásvétel történjen, így a tulajdonostárs ne élhessen elővásárlási jogával. Egyebek mellett arról tudakozódtak, tudta-e az önkormányzat, hogy a terület lehet az Audi logisztikai park egyik lehetséges helyszíne, vagy azt, hogy "offshore hátterű cég" lett a tulajdonostársa, s a város miért nem élt elővásárlási jogával, illetve tervez-e jogi lépéseket az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.