A Fidesz mégis támogatja az adóbizottság fölállítását

Azt javasloma a Fidesz-frakciónak, hogy támogassa az ellenzék kezdeményezését a kiemelt adózókkal kapcsolatos bizottság megalakítását az Országgyűlésben - mondta Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának alelnöke.

A Fidesz várhatóan támogatja majd a kiemelt adózókkal kapcsolatos adóhatósági gyakorlatot vizsgáló parlamenti bizottság létrehozását, a testület azonban csak akkor kezdhetné meg működését, ha az ügyben lezárult a büntetőeljárás, és megállapították a jogi felelősséget - mondta Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke hétfőn Budapesten.

A képviselő azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a Fidesz-frakció költségvetési munkacsoportja vezetőjeként megbeszélést folytatott Horváth Andrással, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi munkatársával, aki a közelmúltban azzal lépett a nyilvánosság elé - és ezt a hétfői egyeztetésen is megismételte -, hogy szerinte nagyobb cégek több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót.

Az ügyben a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását az LMP-s Schiffer András és a független Ángyán József kezdeményezte, és össze is gyűjtötték a szükséges 78 képviselői aláírást. Az aláírásgyűjtő lapokat az LMP-sek mellett az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért politikusai és független képviselők írták alá. Puskás Imre elmondta, azt javasolja a Fidesz-frakciónak, támogassa az ellenzék kezdeményezését az Országgyűlésben.

Ám mivel az országgyűlési törvény értelmében parlamenti vizsgálóbizottság nem vizsgálhat olyan kérdést, amelyben büntetőeljárás zajlik, a jogszerűség érdekében a testület csak akkor kezdhetné meg működését, amikor a már folyamatban lévő jogi eljárás véget ért, és megtörtént az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás - közölte. A fideszes politikus emlékeztetett, az Országgyűlésről szóló törvénybe éppen a szocialisták javaslatára írta bele a Ház azt, hogy parlamenti vizsgálóbizottság nem dolgozhat olyan ügyben, amelyben eljárás zajlik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.