Fidesz: tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampány

A nagyobbik kormánypárt kitart a választási törvény módosítása mellett. A Fidesz szerint az új szabályok életszerűbbek és alkalmazhatóbbak, a pénzmozgások jobban követhetők lesznek.

Az eddigi szabályozást pontosítja az országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban és a polgármesterek, helyi képviselők megválasztására vonatkozó eljárási szabályokat is tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény javasolt módosítása - mondta a fideszes Cser-Palkovics András szerdán az Országgyűlésben.

A kormánypárti politikus expozéjában kiemelte: a változtatásokra azért is szükség van, mert az európai parlamenti választások és az önkormányzati választások időpontja a jövőben sem eshet egybe. A törvénymódosítás tartalmazza az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtési szabályok pontosítását is - jelezte Cser-Palkovics András. Kitért arra, hogy Balatonvilágos az Országgyűlés döntése alapján Veszprém megyéből Somogy megyéhez került át, és a választókerületeken is módosítani kell.

A fideszes képviselő közlése szerint a törvénnyel összefüggésben több érdemi észrevétel érkezett civil és jogvédő szervezetek részéről, a külhoni magyar szervezetekkel való egyeztetés során is több szempont felmerült, valamint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán megfogalmazottakat is figyelembe véve emeltek a javaslatba több változtatást. Úgy gondolják, hogy az ellenzékhez köthető szervezetek kérései, melyek egyértelműen a választások átláthatóságára vonatkoztak, bekerültek a javaslatba - jegyezte meg, hozzátéve: a külhoniak észrevételei a szavazások minél egyszerűbb és gördülékenyebb menetét segíti elő.

Cser-Palkovics András szólt arról is: tekintettel arra, hogy a külhoni magyar állampolgárok anonimitásának biztosítása a külföldi hatóságok felé az ő kérésükre és védelmükre született, ezen nem kívánnak változtatni. Az átláthatóság kritériumát biztosítja szavai szerint, hogy a közérdekű választási anyagok azonnal és a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé válnak. A javaslat rögzíti, hogy valamennyi ilyen adatot nyilvánosságra kell hozni a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Ilyen az egyes külképviseleteken szavazóként megjelenő választópolgárok száma, vagy a napi beszámolók a regisztráltak számára országonkénti lebontásában.

A szavazások tisztaságát biztosító módosításként említette az NVI tevékenysége feletti széles körű ellenőrzési lehetőséget. A jövőben a szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, a listát állító pártok 5-5 megfigyelője, nemzetközi megfigyelők, és az adatvédelmi előírások betartásával a sajtó is figyelemmel kísérheti. A külhoni szavazás átláthatósága érdekében az NVI által végzett számlálás ugyanilyen kör által kísérhető figyelemmel. Így trükközés és manipuláció teljes mértékben kizárható - mondta.

A nemzetiségi listák állítására és ajánlására vonatkozó szabályokat szintén pontosítják, hogy 2014-től országgyűlési képviselőt is delegálhassanak a parlamentbe. Cser-Palkovics András jelezte: a külhoni szervezetek egyértelmű kérésére biztosítják, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők a szavazási levélcsomagot személyesen átvehessék. Erre az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyén, a miniszter által kijelölt egyéb településeken, vagy a kijelölt külképviseleteken lesz lehetőség. A levélcsomag személyes leadására is lehetőség lesz a névjegyzékben szereplő választási irodákban. Módosítás, hogy időközi választásra már a jövő évi országgyűlési választásokig nem kerül sor - tette hozzá.

Cser-Palkovics András az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatról szólva azt mondta, az tisztább, átláthatóbb és olcsóbb kampányt eredményez, életszerűbbek, alkalmazhatóbbak lesznek az új szabályok, és a pénzmozgások is jobban követhetők lesznek, mivel nem készpénzben, hanem kincstári számlán keresztül bankkártyás fizetéssel lehet elkölteni a kapott összegeket.

Az olcsóbb kampányt szolgálja szavai szerint az a változtatás, hogy a választások évében a pártok a működésükre nem kapnak támogatást, emellett a voksolás egyfordulós lesz és a szabályozott hirdetési felületek is hatékonyabbá teszik a folyamatot. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: a szabályozás már 23 éve várat magára. A módosítás megakadályozza, hogy a választások eredményére, illetve a parlament összetételére, a törvényhozásra, a kormányzati döntéshozatalra az állampolgárokon kívül bárki más befolyást gyakoroljon - szögezte le.

Ismertette, hogy az egyéni választókerületi jelölteknek egymillió forintos költségvetési támogatást biztosítanának kampányköltségeik fedezésére azzal a megkötéssel, hogy a választókerületi szavazatok legalább 2 százalékát meg nem szerző jelölteknek kamattal megnövelve kell visszafizetni a támogatást.  Szólt arról is, hogy az országos listát állító pártok a jelöltjeik számával arányos mértékű költségvetési támogatásra lesznek jogosultak, amelyet a költési limit maximális összege alapján számítanak ki. Ezzel jelentősen mérséklődik a pártok kampánnyal kapcsolatos forrásigénye - fejtette ki.

A fideszes politikus kiemelte: valamennyi nemzetiségi listát állító, országos nemzetiségi önkormányzat arányos mértékű költségvetési támogatásra lesz jogosult. Közös pártlistát indító szervezeteknek a kampánytámogatását az egymás közötti megállapodás alapján kell a jövőben kiutalni, és jelöltenként legfeljebb 5 millió forint a költési limit, amit minden jelölő szervezet a megszerezhető mandátumok száma alapján vehet figyelembe. A limit túllépése továbbra is szankciót von maga után - tette hozzá a képviselő. Szólt arról is, hogy a javaslat megtiltja, hogy a pártok külföldről származó, és belföldi jogi személyiséggel nem rendelkezők által nyújtott adományokat fogadjanak el.

Együtt-PM: a javaslat antidemokratikus

A választásokkal kapcsolatos mai hír: az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) antidemokratikusnak tartja, hogy szeptembertől nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást tartani – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

A független képviselő véleménye szerint a változtatás egyik oka, hogy a Dunaújvárosban egyéni mandátumot szerzett fideszes Dorkota Lajost a "közjogi botrányként létrehozott" Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökévé akarják kinevezni, ami összeférhetetlen lenne parlamenti mandátumával.

A PM társelnöke ezt úgy értelmezte: azért, hogy a kormányoldalnak ne kelljen megméretni magát egy olyan körzetben, "ahol jó eséllyel elveszítenék az időközi választást", inkább megtiltják azt. A politikus egyúttal arcátlannak nevezte az érinett javaslat indoklását, ami arra hivatkozik, hogy az időközi választás sokba kerül.

LMP: közpénzből ne

Az ügyben ma megszólalt az LMP is, amely azt indítványozza, hogy ne vehessenek részt a pártok kampányfinanszírozásában azok, akik a kampányt megelőző öt éven belül állami földpályázaton vagy közbeszerzésen nyertek, illetve érdekeltséggel rendelkeznek offshore cégekben. Ezt Schiffer András jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a kampányfinanszírozásról múlt héten benyújtott kormánypárti törvényjavaslat kapcsán.

Az LMP társelnöke elmondta, módosító javaslatban kezdeményezi, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a kormány ne készíthessen közpénzből olyan típusú tájékoztatást, amelyik képes az állampolgárok politikai véleményének befolyásolására.

Az LMP továbbra is követeli a nyilvános kampányszámla bevezetését – közölte a politikus. Hozzátette, üdvözlik, de elnagyoltnak és kijátszhatónak tartják a javaslatnak azt a részét, amelyik szerint külföldről nem lehet támogatást adni a kampányhoz.

DK: ez elfogadhatatlan

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői tartalmi és formai okokból is elfogadhatatlannak tartják a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, arra nemmel fognak szavazni - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.

A független képviselő hangsúlyozta, a választásokkal kapcsolatos törvényeket a parlamenti pártok korábban közösen készítették és közösen nyújtották be. Miközben a beterjesztett indítvány korlátozza a pártok kampánytevékenységét, nem terjed ki a kormány közpénzből folytatott kampányára. Hozzátette, a javaslatból kimaradt a nyilvános kampányszámla intézménye és a jogszabály nem tiltja meg a „kormánypártokhoz fűződő álcivilek” kampányát.

A kereskedelmi médiumokra vonatkozó tiltások a közterületi plakátok irányába terelik majd a kampányt, ”márpedig a közterületi plakátpiacot Simicska Lajos cégei uralják” – jelentette ki. A párt tagjai nem szavaznak majd a választási eljárási törvényről – tette hozzá.

Fidesz: A tisztább és átláthatóbb kampányfinanszírozás sérti a baloldal érdekeit

A bírálatokra reagálva a Fidesz sajtóirodája az Országos Sajtószolgálattal közölte: láthatóan, amikor a tettekre kerülne a sor, kézzel-lábbal tiltakozik a baloldal az olcsóbb, tisztább, átláthatóbb kampányfinanszírozás ellen. A parlament napirendjén lévő új kampányfinanszírozási szabályok tiszta játékszabályokat teremtenek. Mostantól kontrollálhatóvá válik, hogy a pártok kitől, mire, mennyi pénzt kapnak, és keményen büntethetővé válik az is, ha nem tudnak elszámolni a közpénzekkel.

A tiszta játékszabályok nyilvánvalóan nem állnak a baloldal érdekében, hiszen - a titkosszolgálati jegyzőkönyvek szerint - úgy tömte a zsebét, hogy hálapénzt fogadott el az alvilágtól.  Az új kampányfinanszírozás nyilvánvalóan fáj Bajnai Gordonnak is, akit külföldi cégek és bankok pénzelnek - zárul a párt közleménye.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.