A Fidesz ismét rábukkant Bajnai érintettségére a Hajdú-Bét-ügyben

A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajna Gordon "nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben".

Selmeczi Gabriella pártszóvivő bemutatott két, az üggyel kapcsolatos dokumentumot csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az egyik szerint - ahogyan azt a Magyar Nemzet írta csütörtökön - Bajnai Gordon - aki egyébként a Hajdú-Bét többségi tulajdonosa, a Wallis Rt. vezérigazgatója is volt - egy kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi offshore cég kézbesítési megbízottja volt Budapesten 2002 áprilisa óta. A másik dokumentum szerint egy ügyvédi iroda már 2003 októberében arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy kezdeményezték a Hajdú-Bét felszámolását, és arra kéri a tulajdonosokat, hogy éppen ezért semmilyen jogügyletbe ne fogjanak bele.

A Fidesz szóvivője szerint "tragikomikus", hogy Bajnai Gordon állítása szerint a többségi tulajdonos vezérigazgatójaként és egy kisebbségi tulajdonos megbízottjaként nem volt tudomása a Hajdú-Bét csődközeli helyzetéről, illetve nem volt befolyása a cég sorsára.

"Bajnai Gordon tagadhat, fenyegetőzhet, de egyre több bizonyíték van arra, hogy legalább erkölcsileg felelős 500 magyar gazda tönkretételében" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

A Fidesz éppen ezért azt szeretné tudni Bajnai Gordontól, hogy továbbra is tagadja-e, hogy egy ciprusi cég kézbesítési megbízottja volt, hogy a Hajdú-Bét-ügyében hozzá bármilyen információk, dokumentumok eljutottak, illetve hogy erkölcsi felelőssége van a gazdák csődjében?

A Magyar Nemzet írása kapcsán a Haza és Haladás Egyesület csütörtökön közleményben cáfolta, hogy Bajnai Gordon személyesen hozzájárult a Hajdú-Bét csődjéhez.

A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás szerint a Hajdú-Bét-ügyet azért "ejtette túszul" az "Orbán-Simicska rezsim", hogy elterelje a figyelmet a trafikmutyiról, amelynek keretében egy "évi több százmilliárd forintos piacot taroltak le a rezsim működtetőinek rokonai és ismerősei, és a központilag elkövetett földrablásról, amely egy új földesúri rendszert alakít ki hazánkban".

"Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el" - közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.