Fideszes magyarázat: a KDNP kevesli a pénzt

A KDNP ultimátumot adott a Fidesznek az országgyűlési törvény és az ahhoz kapcsolódó házszabály-módosítás kapcsán.

Amikor a T. Ház a módosító indítványokról szavazott, a kereszténydemokraták megszavazták az úgynevezett "támogatotti sort", de a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó javaslatot – amely kimondja, más kereső foglalkozást nem folytathatnak és egyéb megbízatásukért nem fogadhatnak el pénzt a képviselők a következő ciklustól, kivéve a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet – nem.

Ennek ellenére a fideszes Kovács Zoltán módosító indítványát 253 igen szavazattal, 47 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadták el – harminc KDNP-s nemmel voksolt, és így tett négy fideszes politikus is. Megszavazta viszont a javaslatot a jobbikos képviselők többsége. Az MSZP nem vett részt a szavazásban, az LMP nagy része nemmel voksolt. A törvényjavaslaton már csak közvetlenül a jövő hétfői zárószavazás előtt változtathat a parlament.

Miért is "lázadnak" a kereszténydemokraták?

"A KDNP kevesli a pénzt. Több pénzt akar a parlamenti képviselőknek, vagy több lehetőséget, hogy pénzt keressenek" – így fogalmaztak fideszes honatyák lapunknak, felidézve: a délelőtti Fidesz-KDNP-frakcióülésre "beesett" Rubovszky György, a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke, az alkotmányügyi bizottság tagja, és tudatta: előzetesen ülésezett a KDNP elnöksége, és úgy határozott, később, a parlamenti zárószavazáson nem támogatják a kétharmados törvényt a voksukkal, hiszen koncepcionálisan nem értenek egyet a képviselők javadalmazására vonatkozó fideszes szándékokkal.

A Fidesz-frakció ellenszavazat nélkül, három tartózkodással támogatta a Lázár-elképzeléseket – tájékoztatta lapunkat Gulyás Gergely fideszes képviselő, aki a nyilvánosság előtt képviseli az országgyűlési törvényt.

Rubovszky György a Népszabadságnak azt mondta: van "személyes" kifogása is, ezek egyike, hogy Kovács Zoltán fideszes képviselő kapcsolódó módosító indítványa szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet csak oktatási, művészeti feladatok ellátása kapcsán folytathat, minden más összeférhetetlen lenne.

Emellett Rubovszky György személy szerint azt is sérelmezi, hogy Lázár János a helyettes államtitkári fizetésben maximálná a képviselők alapfizetését, ami bruttó 750 ezer forint lenne. És Lázár János azt is javasolta, hogy ezen felül semmilyen más pénzbeli kiegészítést, díjakat ne kapjanak a képviselők, a benzinkártya bevezetésével pótolták volna az utazási költségeket.

– De az államtitkároknak jár szolgálati lakás és más juttatások is. A parlamenti képviselőknek viszont nem. Holott vannak idősek is, míg a helyettes államtitkárok "a 30-as korosztály" – mondta el lapunknak sérelmét Rubovszky György, hozzátéve: a KDNP-t az bántja, hogy a parlamenti frakcióalkalmazottak száma a Lázár János által jegyzett verzió szerint nem haladhatná meg a képviselők számát.

A KDNP-frakció kora délután ülésezett. Ezután lapunknak Harrach Péter frakcióvezető azt mondta: az összeférhetetlenségi passzust nem szavazzák meg. És amíg nem akceptálja a Fidesz a KDNP-s módosító indítványokat, nem is adják a támogatásukat az összeférhetetlenséghez.

Mivel este az Országgyűlés szavazott az országgyűlési törvényhez előterjesztett módosítókról, a KDNP-s követelések már csak úgy valósulhatnak meg, ha később, a zárószavazás előtt az alkotmányügyi bizottság ad be módosító indítványt az országgyűlési törvényhez, és az tartalmazza a kereszténydemokraták által elvárt változtatásokat.

– Egyeztetni fogunk a KDNP-vel, tárgyalni fogunk – nyilatkozta lapunknak Lázár János. A Fidesz-frakció vezetője viszont közölte: nem tud több pénzt biztosítani az országgyűlési képviselőknek a meghatározott kereteknél.

Rubovszky György
Reviczky Zsolt 2006.07.03. Digitális 40. sz. DVD Parlament, ülésterem Rubovszky György (Fidesz) főügyész választás.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.