A Fidesz cáfolja, hogy Szombathelyen étkezési jegyért gyűjtenek ajánlószelvényt

Oroszvári Péter szocialista képviselőjelölt korábban közölte, hogy feljelentést tesz, mert szerinte Szombathelyen törvénytelen ajánlószelvény-gyűjtés zajlik.

A fideszes Szijjártó Péter cáfolja, hogy pártjának gyűjtenének ajánlószelvényeket étkezési jegyért cserébe Szombathelyen. A Fidesz elnöki stábjának vezetője felszólította a többi pártot arra, hogy ne gyűjtsenek a Fidesz nevével visszaélve ajánlószelvényeket. Közlése szerint több ilyen esetről is kaptak bejelentést az elmúlt napokban, példaként Budapest VIII. kerületét, Pécset, Orosházát, Makót, Battonyát, Szécsényt, Hatvant és Szombathelyt említette.

Kiemelte, beszélt a szombathelyi Fidesz-frakció vezetőjével, aki azt mondta: az MSZP által ismertetett történet szereplőit nem bízták meg azzal, hogy ajánlószelvényeket gyűjtsenek a Fidesznek. Oroszvári Péter szocialista képviselőjelölt pénteken jelentette be: feljelentést tesz a választás rendje elleni bűncselekmény miatt, mert szerintük Szombathelyen törvénytelen ajánlószelvény-gyűjtés zajlik. Az MSZP az ügy kapcsán a Fidesz esetleges érintettségét firtatta.

MSZP: a fidesz érintett a balhéban

Abból, amit Szijjártó Péter mondott a kopogtatócédula-vásárlási botrány kapcsán, csak egy új dolog derült ki: a Fidesz nemcsak Szombathelyen, hanem más városokban is érintett a balhéban. A Vas megyei székhely után eddig Pécsen és Diósdon próbáltak elébe menni az ügynek. De minél inkább tagadják, hogy közük lenne hozzá, annál inkább beismerik az érintettségüket a bűnügyben - közölte erre reagálva Budai Bernadett MSZP szóvivő.

Hozzátette: a nyugat.hu-n megjelent egy hangfelvétel, amelyből kiderül, hogy Hauser Philip, a szombathelyi roma kisebbségi önkormányzat vezetője romákkal ajánlószelvényeket gyűjt a Fidesz-nek, amelyekért cserébe étkezési jegyet ad. A felvételen elhangzik Marton Zsolt helyi fideszes politikus neve is.

Budai Bernadett szerint a szombathelyi esetben nincs semmi, ami arra utalna, hogy bárki is visszaélne a jobboldali párt nevével. Ellenben úgy tűnik, hogy éppen a Fidesz él vissza a magyar törvényekkel. Szerinte erre utal a hangfelvételen elhangzó minden szó:

• „Hiszen úgyis a Fidesz nyer, ha támogatjuk őket, lesz havi ötezer forint, ajándékok, iskolaszer támogatás. Ha nem állunk melléjük, lehúzhatjuk a rolót."
• „Ha a Fidesz lesz minden lesz."
• „ ... úgyis a Fidesz nyer ... ha nem állunk melléjük, lehúzhatjuk a rolót"

• „ ... arról a dologról kell beszélniük, amiről hármasban beszéltünk, a Marton Zsolt, te meg én."

Fidesz: hazudik, aki azt mondja, hogy a Fidesz bízta meg

Szijjártó Péter arra az újságírói felvetésre, miszerint a telefonbeszélgetés egyik szereplője állítólag megerősítette, hogy a Fidesz megbízásából dolgozik, azt válaszolta, hogy akkor hazudik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.