A Fidesz Bajnai offshore cégeit firtatja

Igaz-e, hogy Bajnai Gordon egy olyan offshore céget vezetett, amely kibújt adófizetési kötelezettsége alól - kérdezi a Fidesz. Az ellenzéki párt szerint ha igen, akkor a kormányfőnek mennie kell.

A Fidesz két kérdésre kíván választ kapni Bajnai Gordontól abban a hétfőn nyilvánosságra került ügyben, amely szerint a kormányfő egy olyan offshore cégnek volt az igazgatója, amely a vezetése alatt ki akart bújni az adófizetési kötelezettség alól. Erről az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt kedden Budapesten.

"Igaz-e, hogy a Magyar Köztársaság jelenlegi miniszterelnöke egy offshore cég akkori igazgatója volt? Igaz-e, hogy amikor ezt az offshore céget képviselte, akkor egy olcsón vásárolt, majd drágán eladott cég után ez a cég ki kívánt bújni az adófizetési kötelezettség alól?" - fogalmazott Cser-Palkovics András sajtótájékoztatón. Hozzátette: a kérdésekre a Fidesz Bajnai Gordon egyértelmű válaszát várja.

"Ha igaz az a törekvése a kormánynak, hogy benyújt egy törvényjavaslatot, amivel küzdeni akar az offshore cégekbe kimentett vagyonnal kapcsolatban, valamint ebben egyértelműen beismerik azt, hogy káros az a Magyar Köztársaság számára, hogy ilyen cégekbe mentik ki a vagyonokat, akkor furcsa lenne, ha olyan miniszterelnöke lenne az országnak, aki pont azt teszi, amit ő maga az ország számára károsnak tart" - fogalmazott Cser-Palkovics András arra a kérdésre válaszolva, hogy ha bebizonyosodik a sajtóban megjelent hír, akkor a miniszterelnöknek le kellene-e mondania.

Közölte: bár hétfőn kérdéseikre a parlamentben választ kívántak kapni, Oszkó Péter pénzügyminiszter kibújt a válasz alól. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője hétfőn a parlamentben a Magyar Nemzet hétfői számában megjelentekre hivatkozva azt kérdezte, igaz-e, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök egy offshore cég igazgatója volt.

Ismertetése szerint 2005 szeptemberében a kormányfő által vezetett Wallis egyik érdekeltsége megvett egy szerverparkot működtető társaságot, amely a vásárlás után állami megrendeléseket kapott, a vételára pedig 2,2 milliárdról 5,2 milliárd forintra ment fel. Hozzátette: a vevők három ciprusi offshore cégnek adták el a vállalkozást, közülük az egyiknek, a Fleminghouse nevet viselő offshore cégnek az igazgatója volt Bajnai Gordon.

A pénzügyminiszter Szijjártó Péter kérdésére válaszolva azt mondta: nem rendelkezik naprakész információval az ügyről, de ha valakinek voltak külföldi társaságai, az önmagában nem jelenti azt, hogy azok offshore cégek. Oszkó Péter szerint a képviselő által ismertetettek alapján véleménye szerint nem történt adókikerülés.

Helyes a kormánynak az a törekvése - közölte Cser-Palkovics András -, hogy törvényjavaslatban kíván küzdeni az offshore cégekbe menekített vagyonok ellen. Úgy vélte, ezzel a kormány beismeri, hogy ha valaki offshore cégekbe menekíti vagyonát, vagy annak egy részét, akkor ezzel kárt okoz a Magyar Köztársaság számára. Hozzátette: ha ez így van, akkor különösen érdekes ez a 2005-ös cégvásárlási történet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.