A Fidelitas megállapította, hogy Bajnai "nem politikai szűzfiú"

Gordon élete címmel interaktív honlapot indított a Fidelitas Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek, az Együtt-PM szövetség vezetőjének "kétes ügyeiről".

A Fidesz ifjúsági társszervezetének országos elnöksége vasárnap az MTI-vel közölte, a "honlap bebizonyítja, hogy Bajnai Gordon egyáltalán nem politikai szűzfiú, hanem egy kontár, aki a döntéseiért soha nem vállal felelősséget és ahol megjelenik, ott mindig az ország húzza a rövidebbet".

A közlemény szerint Bajnai Gordon a múlt figurája, aki rengeteg lehetőséget kapott már az ország jobbá tételére, de mindig felsült. Hozzátették: egy olyan emberről van szó, aki "szereti a háttérben zajló kétes bizniszelést, központi szereplője volt a privatizációknak és aktív bonyolítója számos homályos offshore-ügyletnek".

A Fidesz ifjúsági szervezetének elnöksége azt írta, azért kontár a volt kormányfő, mert amikor az uniós támogatási rendszert felügyelte, a Magyarországot illető forrásoknak csak egy töredéke jutott el az országba és csak minden ötödik beruházást sikerült lezárni.

Miniszterelnöksége alatt hét százalékkal zsugorodott a gazdaság, eközben szolgai módon végrehajtotta az IMF-diktátumokat: tönkretette a családtámogatási rendszert, megvágta a béreket - áll a közleményben.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.