Bajnai: vissza kell csábítani Magyarországra a fiatalokat

A volt miniszterelnök véleménye szerint a következő kormánynak 2014 után az egyik legfontosabb feladata lesz, hogy visszahozza a hazai boldogulás reményét azoknak a diplomás és szakmunkás végzettségű fiataloknak, akik most külföldön keresik a kenyerüket, mert nélkülük Magyarország útja nem tud felfelé vezetni.

A Haza és Haladás Alapítvány vezetője, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója ezt csütörtökön Szolnokon, a Magyar Szolidaritás Mozgalom helyi csoportja által szervezett fórum előtti sajtótájékoztatón mondta.

"A mostani rossz kormányzásnak számos érzékelhető jele van, az egyik ilyen adat, miszerint több mint 500 ezer magyar fiatal dolgozik jelenleg határainkon túl. Ezt, a munkavállalók 12 százalékát kitevő tömeget ráadásul a legképzettebbek és a legnagyobb vállalkozó kedvvel rendelkezők alkotják, ők azok, akik leginkább hiányoznak az életünkből" – tette hozzá a volt szocialista kormányfő.

Bajnai Gordon szavai szerint miközben szinte naponta hangzik el az országról sikerpropaganda, legutóbb éppen Vásárosnaményből, illetve Brüsszelből, ezzel szemben a tények azok, hogy a munkanélküliség nő, a gazdaság zsugorodik, az államadósság érdemben nem csökken, a nyugdíjvagyon egy részét "elégették", és ez hiányzik a jövőben a nyugdíjakból, a felsőoktatásból pedig háromhavi pénzt vontak ki az idei tanévre.

Ezért Magyarországnak fordulatra van szüksége, és jó lenne, ha a kormány már most elkezdené a kármentést, még ha nem is várható el tőle egy szakszerű gazdaságpolitika, és legalább az "utánunk az özönvíz!" szemléletű politikát mérsékelné – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva kifejtette: az Együtt 2014 választói mozgalmat egyelőre három civil szervezet alkotja, és készen áll az együttműködésre mindazokkal, akiknél mindenféle személyi, szervezeti vagy pártérdeket megelőz az "Orbán-rezsim" leváltása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.