A fantombecsületrend miatt perel Jászapáti polgármestere

A jó hírnév megsértése miatt indított pert Pócs János, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Jászapáti polgármestere az MSZP ellen. A szocialisták állnak elébe.

A politikus szerint az MSZP valótlanul állította, hogy a polgármester egy francia érdemrendet hazudott magának. Pócs János azonban állítja, hogy valóban érkezett hozzá megkeresés, amelyben egy francia érdemrendet ajánlottak fel számára. Ugyanakkor ezt ő elutasította mondván, frissen megválasztott polgármesterként azt még nem érdemelte ki. Mindezt pedig az ügyben folytatott levelezéssel bizonyítani is tudja. A polgármester cáfolta, hogy valaha is azt állította volna, hogy kitüntették francia érdemrenddel. Mindezekért indította el a pert, amelynek első tárgyalását a fővárosi bíróság november 28-ra tűzte ki. Pócs János polgármester a kártérítési per teljes összegét a helyi ravatalozó építésére ajánlja majd fel -adta hírül a szoljon.hu.
Korábban nyílt levélben utasította vissza Michel Marchet, a francia becsületrend tekintélyes francia birtokosa Pócs János kijelentését, miután a polgármester – egy helyi céggel folytatott vita során – azt állította, felajánlották számára az egyik legrangosabb francia állami elismerést, de ő azt visszautasította - olvasható a szocialista párt közleményében. Az egyik legnagyobb helyi vállalat vezérigazgatóját 2011-ben valóban kitüntették a francia érdemkereszttel és Pócs János azt állította, a vezérigazgató azt a címet kapta meg, amit korábban neki ajánlottak fel. Michel Marchet levele szerint Pócs Jánost még csak fel sem terjesztették a kitüntetésre, míg a vezérigazgató kitüntetési folyamatát évekkel korábban indították – tért ki minderre az MSZP közlemény, hozzátéve, hogy a párt áll a per elé. Tagjai és támogatói pedig Jászapátin részt vesznek minden jó helyi ügy megvalósításában, így volt, és lesz ez a ravatalozó felépítésében is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.