A falu szembeszáll a multival

Az országban egyedülálló módon egy szabolcsi település, Kótaj tulajdonában van egy 35 kilométeres gázvezeték. Az önkormányzat 2006 óta harcol azért, hogy a Tigáz díjat fizessen nekik a gázszállításért, de a falu szerint minimum járó évi 70 millió forint helyett a cég csak 150 ezeret gondol jogosnak. A falu most megelégelte a helyzetet és harcot hirdetett.

Habár Orosz Mihály, Kótaj község polgármestere a Nyíregyháza melletti gázátadó állomás tolózárját előzetes bejelentése ellenére tegnap végül mégsem zárta el, a település első embere azért mégiscsak kemény lépésre szánta el magát: a nyíregyházi rendőrkapitányságon hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – igaz, miheztartás végett azért beleírta a feljelentésbe a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nevét. S most abban bízik, hogy a nyilvánosság, s nem utolsósorban a nyomozó szervek figyelmét kellőképpen ráirányította arra a 2006 óta húzódó problémára, amely Kótajnak álláspontja szerint eddig több százmillió forintos kárt okozott.

Szerdán a falu vezetése és mintegy ötven helybéli különbusszal utazott a gázátadó állomásra, ahol Orosz Mihály rövid beszédet tartott, s többek közt azt mondta: furcsa, hogy a multikkal állítólag harcban álló kormány egy multicég és egy kis magyar falu vitájában az előbbi pártjára áll. 

A szabolcsi településnek az országban egyedülálló módon birtokában van egy 35,9 kilométer hosszúságú, 200 milliméter átmérőjű nagyközépnyomású gázvezeték, amely Kótajtól a Nyíregyháza és Nyírtelek között lévő Mol-gázátadó állomásig húzódik. Ezen a ponton található az a bizonyos tolózár, amelynek elzárását Orosz Mihály két hete kilátásba helyezte. Ha ez megtörtént volna, akkor Nyíregyháza egy jelentős részén megszűnt volna a gázellátás, hiszen a Tigáz-DSO Kft. a kótaji gázvezetéken évente mintegy 70 millió köbméter gázt szállít a szabolcsi megyeszékhelyre.

Kótaj önkormányzata a Tigáztól már évekkel ezelőtt azt kérte, hogy a gázszállítás után fizessen díjat a falunak, hiszen a multinacionális cég a kótaji önkormányzat tulajdonát használja. A Tigáz azonban a vezeték egy részére vitatja a tulajdonjogot. Orosz Mihály azt mondta: ha a kótaji gázvezetéken szállított gáz után köbméterenként mindössze egy forintot kérnének, akkor már 70 millió jutna a falunak, ezzel szemben a gázszolgáltató csak évi 150 ezret akart nekik fizetni, holott Kótaj vezetése szerint az említett 70 millió köbméternyi gáz szolgáltatásából a Tigáznak egymilliárd forintnyi haszna van.

Kótaj polgármestere elmondta: a megoldás az lenne, hogy a Tigáz építsen magának új gázcsatlakozó pontot, így a kótaji önkormányzat gond nélkül megbízhatná a vezeték üzemeltetésével a debreceni székhelyű NGS Kft.-t. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ennek szellemében tavaly arra kérte a Tigázt, hogy építsen új gázcsatlakozó pontot, de ez még nem történt meg egy év alatt, így Kótaj nem tudta az NGS üzemeltetésébe adni a veztetéket.

Az említett rendőrségi feljelentésben többek közt az olvasható: a szóban forgó vezetékrendszer egy részére a Tigáz 2013. október 15-ig rendelkezik üzemeltetési szerződéssel, amelynek meghosszabbítására Kótaj önkormányzata nem hajlandó, hiszen a Tigáz az elmúlt egy évben üzemeltetési díjat nem fizetett. A feljelentés oka, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a gázvezeték tulajdonosainak kérelmére nem jelölte ki üzemeltetőként az NGS Kft.-t, így – idézzük – „a hivatal részéről tanúsított magatartás a hivatali visszaélés gyanúját is felveti”.

Orosz Mihály különösen sérelmesnek tarja, hogy az energiahivatal évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy a gázvezeték tulajdonjogi vitájában a felek forduljanak bírósághoz. Ez megtörtént, Kótaj a pert megnyerte, ám a hivatal a polgármester szerint ismét nem hozott döntést a jogerős bírósági ítélet birtokában, hanem újra bírósághoz utasította a feleket. A polgármester elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az energiahivatal szerint éves szinten mintegy 10-15 ezer forintért bérbe adható az a vezeték, amely a Tigáznak milliárdos hasznot hoz.

Kótaj megelégelte, hogy kihasználják
Kótaj, gáz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.