A dugócsökkentés miatt az FKF bővíti a hajnali szemétszállítást

Az eddigieknél több helyen reggel hét óráig elszállítják a szemetet az FKF Zrt. autói, csökkentve a járatok okozta délelőtti dugókat.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Budapest vezetésével egyetértésben felülvizsgálta korábbi hulladékgyűjtési gyakorlatát. Megállapította, hogy a reggeli órákban szállító járműveik gyakran akadályozták a forgalmat, s dugókat okoztak.

A társaság ezért bővítette azoknak a területeknek a számát, ahonnan munkagépei reggel 7 óráig, a csúcsforgalom kezdetéig elvégzik a hulladékgyűjtő-tartályok ürítését és elhagyják a területet – minderről a cég sajtóosztálya tájékoztatta lapunkat, közleményében.

Az FKF Zrt. hozzáteszi: intézkedésével gyorsulhat a forgalom, csökkenhet a dugók száma és így a levegő szennyezése is.

A változtatás egyébként csak az időpontot érinti, az elszállítás napját nem. Az intézkedés eredményeként vannak olyan területek, ahol a „járat” a már megszokottnál korábban érkezik.

A módosítással kapcsolatos információk, valamint az érintett területek listája kerületi bontásban megtalálhatók a társaság honlapján (www.fkf.hu), továbbá érdeklődni lehet a 06-40-353-353-as kékszámukon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.