A DK megnevezte hat feltételét, a hetedik: Gyurcsány

Hét pontban foglalta össze a Demokratikus Koalíció azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén az MSZP-vel közös listán indulnának. Az utolsó követelés nem tűnik teljesíthetőnek: a legelőkelőbb DK-s helyen Gyurcsány Ferenc szerepeljen. A NOL a hét pontot eredeti formájában teszi közre.

1. A 2014-es parlamenti választásokra állítsunk közös MSZP-DK listát és az MSZP-Együtt-PM megállapodás alapján az MSZP-nek jutó egyéni választókerületekben indítsunk közös MSZP-DK jelölteket.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke

2. A jelölés során az arányos képviselet elvét vegyük alapul. A megállapodó felek jelöltjei olyan arányban képviseltessék magukat a listán és részesüljenek az MSZP rendelkezésére álló 75 egyéni választókerületből, amilyen arányban a választók támogatják az MSZP-t illetve a Demokratikus Koalíciót. Csak így biztosítható, hogy a különböző pártállású szavazók akarata, pártpreferenciája azonos súllyal essen latba. A tárgyalások során alapul veendő kutatói konszenzus szerint az MSZP-nek mintegy 1,1-1,2 millió, a Demokratikus Koalíciónak 100-150 ezer szavazója van. A DK hajlandó megfontolni az MSZP más ajánlatát.

3. Ezek alapján az MSZP 66, a DK 9 egyéni körzetben rendelkezzen jelölési joggal. A Demokratikus Koalíciónak jutó egyéni választókerületekből 3 nyerés esélyes, 3 erősen jobboldali körzet, a fennmaradó 3 bizonytalan. A DK kész tárgyalásokat folytatni az MSZP esetleg ettől eltérő javaslatáról.

4. A közös MSZP-DK lista minden nyolcadik helyét a Demokratikus Koalíció jelölje. A DK nyitott, hogy az MSZP esetleg ettől eltérő javaslatát is meggondolja.

5. A megállapodó felek elfogadják a szabad jelölés elvét, azaz a megállapodásban résztvevő pártoknak juttatott listás és egyéni képviselő helyeket saját döntésük alapján töltsék be. Ha az MSZP-nek ettől eltérő javaslata van, akkor azt vitassuk meg!

6. Az MSZP-DK lista első helyére a nagyobbik párt, azaz az MSZP, a második helyére, a kisebbik párt, azaz a DK állítson jelöltet. Ha az MSZP ezt nem fogadja el, akkor ellenjavaslatát megfontoljuk.

7. A Demokratikus Koalíciónak jutó legjobb listás helyet a DK elnöke tölti be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.