A DK büntetné a pártok túlköltekezését

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy minél hamarabb alkosson törvényt a pártfinanszírozás átláthatóvá és elszámoltathatóvá tételére.

Varju László, a DK pártigazgatója, független országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a pártfinanszírozás rendbetételéről több mint húsz éve beszélnek, de még egyetlen kormány sem hajtotta végre. Mint mondta, a jelenlegi kabinet is inkább "elblicceli" ezt a kérdést, így a pártok annak ellenére is az eddigi rossz szabályok szerint számolhatnak be gazdálkodásukról a március 31-i határidőig, hogy tavaly szeptemberben a Fidesz és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közös konferenciáján több javaslat is elhangzott a pártfinanszírozás megváltoztatására.

Kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció nem vár a kormányra, és nyilvánosságra hozza az elnöksége által előző héten elfogadott idei évi költségvetését. Varju László hangsúlyozta, hogy a jövőben a kötelező éves beszámoló mellett negyedévente honlapjukon tájékoztatják a nyilvánosságot a párt gazdálkodásáról, és bevételeik mellett - szintén a jogszabályokon túl - kiadásaikról is számot adnak. A kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele érdekében külön kampányszámlát nyitnak, és csak ezen kezelik majd a választásokhoz kapcsolódó bevételeiket és kiadásaikat - tette hozzá.

A DK politikusa megjegyezte, hogy a kabinetnek olyan szabályozást kellene kezdeményeznie a pártfinanszírozásról, amely bünteti a pártok túlköltekezését, emellett megakadályozza a közvetett kormányzati támogatását.

A Demokratikus Koalíció Varju László által ismertetett költségvetése szerint a párt a tavalyi 14,5 millió forint után az idén már 64 már millió forintos bevételt vár, ezt a párt bejegyzés alatt álló alapítványánál remélt további 40 millió forintos, adományokból tervezett bevétele, valamint a Demokratikus Koalíció tíz képviselőjének összesen 77,5 millió forintos ellátása egészítheti ki. Az MTI-nek átadott dokumentumból kiderül az is, hogy a DK idén 20,7 millió forintot költene működési kiadásaira a tavalyi 4,6 millió után, míg rendezvények szervezésére 14,5 millió forintot szán a korábbi 1,8 millió forintot követően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.