A Csongrád Megyei Bíróság közleménye

Tisztelt Tanács István Úr!

Megkeresésére a csatolt közleményben adunk választ.

A megyei bíróság elnökének lemondásával kapcsolatban később tudunk tájékoztatást adni.

A közlemény megjelentetéséhez csak teljes terjedelmében, változtatás nélkül járulunk hozzá. Minden, a tényeknek, az objektivitásnak, valamint a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak nem megfelelő közléshez nem járulunk hozzá. Ez esetben a szükséges jogi lépéseket megtesszük, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Média Tanácsának vizsgálatát kérjük.

Szeged, 2011. október hó 20. napján

Tisztelettel:

Csongrád Megyei Bíróság

A CSONGRÁD MEGYEI BÍRÓSÁG KÖZLEMÉNYE

Az elmúlt napokban, hetekben az írott és elektronikus sajtó tájékoztatást adott arról, hogy dr. K. Zoltán szegedi ügyvédet előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben korábban nyilatkozó sajtószóvivő csoportvezető ügyész elmondta, hogy dr. K. Zoltán ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több százmillió forintos adócsalási ügyben ajánlotta fel segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta, néhány millióért el tudja intézni, hogy a férfi szabadlábra kerüljön.

Ezt követően a sajtóban megjelent, hogy időközben őrizetbe vették az ügyvédnél dolgozó ügyvédjelöltet is, valamint, hogy ezzel az üggyel összefüggésben a Csongrád Megyei Bíróságon felfüggesztettek a munkavégzés alól egy büntetőbírót. A Csongrád Megyei Főügyészség szerint a két ügyvéden kívül más személyt nem gyanúsítottak meg az ügyben.

Tény, hogy a Csongrád Megyei Bíróságon az előzetes letartóztatás ügyében másodfokon eljárt tanács a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette és házi őrizetet rendelt el.

A Csongrád Megyei Bíróság büntető kollégiuma vezetőjének szakmai jelzése és az általa jelzett másodfokú határozat tartalma alapján, valamint a korábbi sajtóhírekre és az ügyészségi közleményre tekintettel a Csongrád Megyei Bíróság elnöke azonnal belső vizsgálatot rendelt el. Ennek eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a határozat meghozatala nem az eljárási szabályok szerint történt. Ezért a megyei bíróság elnöke az eljárt tanács elnökével szemben a szükséges munkáltatói intézkedéseket haladéktalanul megtette, majd további intézkedés megtétele céljából a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szolgálati bírósághoz fordult. Az ügyben eljárt tanács másik tagjával szemben saját hatáskörben intézkedett, míg a tanács harmadik tagját a belső vizsgálat során feltárt tények ismeretében semmilyen felelősség nem terheli.

Megjegyezzük, hogy a megyei bíróság elnökének nincs joga a bírót tisztségéből felfüggeszteni, erre csak a szolgálati bíróság jogosult.

Az érintett tanácselnök a belső vizsgálat kezdete óta semmilyen bírói tevékenységet nem folytat.

A Csongrád Megyei Bíróságnak nincs tudomása arról, hogy az üggyel összefüggésben bíró mentelmi jogát felfüggesztették volna, illetve bíróval szemben büntetőeljárás lenne folyamatban.

Szeged, 2011. évi október hónap 20. napján

Csongrád Megyei Bíróság

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.