A Cozma-gyilkosság ítéletének hatályon kívül helyezését kérték

Hatályon kívül helyeztetné a Legfőbb Ügyészség a Cozma-gyilkosság jogerős ítéletét, melyben a Győri Ítélőtábla nagy közfelháborodást okozva az elsőfokú bíróság ítéletét jelentősen mérsékelte.

A Cozma-gyilkosság ügyében meghozott másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta hétfőn benyújtott felülvizsgálati kérelmében a Kúriánál a Legfőbb Ügyészség – értesült lapunk. E szerint az ügyben másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla nem tett eleget indoklási kötelezettségének. Miközben az ügyészség érveit elfogadta, jelentősen csökkentette a vádlottakra kiszabott büntetéseket, arra azonban nem adott jogszerű magyarázatot, hogy miért.

Az MKB-Veszprém román beállósa, Marian Cozma meggyilkolásáért, valamint két csapattársa – Zsarkó Sesum és Ivan Pesic – súlyos megsebesítéséért az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság ítéletét jelentősen enyhítette a Győri Ítélőtábla. A megyei bíróság a vádlottak közül Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytig tartó fegyházra ítélte, azzal, hogy legkorábban 30 év múlva helyezhetők feltételesen szabadlábra, a harmadrendű vádlott Sztojka Iván pedig húsz évet kapott. Az ítélőtábla az első- és másodrendű vádlott ítéletét 18-18 évre mérsékelte, Sztojkáét pedig nyolcra.

Az elsőfokú ítélet jelentős enyhítése hatalmas felháborodást váltott ki. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter (a térség országgyűlési képviselője) levélben fordult Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez az egyes bíróságok jelentősen különböző ítélkezési gyakorlata miatt. Később Navracsics visszautasította a vádat, miszerint egy folyamatban lévő ügyben avatkozott volna be a független igazságszolgáltatás dolgába, mondván: jogerős ítélettel lezárt ügyet érintett a levelében.

Amennyiben a Kúria helyt ad a Legfőbb Ügyészség indítványának, a megismételt eljárásban mód nyílik a kiszabott büntetések felülvizsgálatára. Úgy tudjuk, az ügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását tartaná helyénvalónak. A felülvizsgálati indítványban talán épp ezért kérték a vádlottak előzetes letartóztatásának fenntartását.

A vádlottak hallgatják a bíró indoklását
Veszprém, 2011. június 23. Balról: Raffael Sándor, Németh Győző, és Sztojka Iván vádlottak hallgatják az ítélethirdetést a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalótermében. A bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.