A budapesti buszjegy a legdrágább Európában

Budapesten 443 jegyet lehet venni a havi átlagfizetésből, Pozsonyban 928-at, Bukarestben ezernél többet.

Akár megvalósul a főváros által tervezett jegyáremelés, akár nem, a budapesti buszjegy már így is Európa legdrágábbja a nettó átlagbérhez képest – áll a Policy Solutions politikai elemző intézet legfrissebb gyorselemzésében.

A Policy Solutions az Európai Unió 27 tagországának fővárosi tömegközlekedési menetjegyárait hasonlította össze és arányosította az adott ország nettó átlagbérével. A vizsgálat alapján kiderült, hogy a budapesti 1,1 eurós (320 forintos), illetve a tervezett 1,3 eurós (350 forintos) buszjegyekből Európában példátlanul keveset tudnak venni a magyarok a nettó 476 eurós (135 ezer forintos) havi átlagfizetésükből.

Amíg Pozsonyban 928, vagy Bécsben 960 jegy is kitelik a helyi átlagfizetésből, addig a magyarok maximum 433 jeggyel elégedhetnek meg. A tömegközlekedés árának tekintetében azonban nem a kelet-közép-európai országok állnak a legjobban: relatíve Luxembourgban, Dublinban és Párizsban a legolcsóbb busszal járni. Ezekben a fővárosokban akár 1000-2000 darab menetjegy is kitelik az átlagbérből.

Budapesthez hasonló drágaság egyedül Málta fővárosában, Vallettán van, ott a magyar tervezethez hasonlóan magas, 1,3 eurós jegyek mellé a magyarnál csak nettó 150 euróval (42 500 forinttal) magasabb havi átlagbér társul. 

A Policy Solutions összeállításából az is kiderül, hogy nemcsak a magyar átlagfizetéshez képest drága a budapesti menetjegy, hanem a régión belül összegszerűen is. Bár a teljes Európai Uniót tekintve a középmezőnybe tartozunk, az Európai Unió keleti tagállamainak mindegyikében olcsóbb lesz a jegy, mint Budapesten az emelés után. Bukarestben a budapesti ár harmada, 30 cent (85 forint), Pozsonyban 70 cent (198 forint), Ljubljanában 1,2 euró (340 forint) a buszjegy. A magyar átlagbérhez legközelebb álló litvániai Vilniusban 114 forintnak megfelelő litas egy jegy. Ráadásul a bliccelők büntetése sem 16000 forint, mint Budapesten, hanem 1700 forintnyi helyi pénz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.