A BM egyelőre a városokra tolta a tűzoltók túlóráinak kifizetését

Pintér Sándor belügyminiszter megegyezett Tarlós István főpolgármesterrel, Szita Károly kaposvári és Borkai Zsolt győri polgármesterrel a tűzoltók 2004-2007 közötti túlmunkája után "jogosan járó, azonban évek óta elodázott és megoldatlan díjak" kifizetéséről.

A Belügyminisztérium hétfői közleményében hangsúlyozták, a megállapodás értelmében a három önkormányzat megelőlegezi és elkezdi kifizetni az elmaradt túlmunkadíjakat a hatáskörükbe tartozó önkormányzati tűzoltóknak. A Belügyminisztérium az állami tűzoltóságoknál szolgálatot teljesítő állománynak ugyancsak elkezdi kifizetni a túlmunkadíjakat - tették hozzá.

A közlemény szerint első lépésben - a tűzoltókkal egyeztetett számítás alapján - a járandóságok kamattal megemelt részének 50 százalékát fizetik ki a jelenleg is szolgálatot teljesítő állománynak. A teljes összeget minden érintett tűzoltó az év végéig kapja meg.

Az állami és önkormányzati tűzoltók évek óta kérik a 2004. május 1-jei európai uniós csatlakozástól 2007 végéig járó túlóradíjakat.

Uniós szabályokra hivatkozva pereket is indítottak munkáltatóik ellen a túlmunka megfizetését kérve, és a Legfelsőbb Bíróság több esetben jogosnak ítélte követeléseiket.

Az MTI kérdésére a Belügyminisztérium közölte, hogy a többi érintett önkormányzattal is folyamatosan tárgyalnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.