A bíróságok fantomja

Mit keresett a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára tavaly december végén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalának helyiségeiben? Ezt kérdezte az Eötvös Károly Intézet, s érdemi válasz híján most feljelentést tesznek.

Ki tudja, hogy Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a múlt évben a karácsonyi szünet idején előzetes bejelentés nélkül megjelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalában, és államtitkári jogosítványaira hivatkozva rávette a portást, hogy másodmagával beengedje? Az eset jelentőségéhez képest kevesen – legalábbis így véli az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.

Szabó Erika a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárságot vezet
Teknős Miklós 2010.09.08. Digitális Szabó Erika államtitkár

A nyilvánosságra került információk alapján – az OIT hivatalvezetőjének levele szerint – az államtitkár kinyittatta és be is lépett a szabadságukat töltő hivatalvezető és munkatársai szobáiba.

Az ügyben az intézet közérdekű adatigényléssel fordult Navracsics Tiborhoz, közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, Szabó Erika főnökéhez. Arra kérték, adjon tájékoztatást arról, hogy milyen közfeladat ellátása céljából és kinek az utasítására járt az államtitkár az OIT hivatalában, ott milyen iratokat, illetve adatokat ismert meg.

Azt is kérték a minisztertől, nyilatkozzon arról, hogy jogszerűnek tartja-e az államtitkár eljárását, és indult-e fegyelmi eljárás a hatáskörét túllépő vezető ellen, illetve volt-e bármilyen következménye az eljárásnak. A miniszter válaszában néhány kérdésünkre nem válaszolt, így arra sem, hogy kinek az utasítását követte az államtitkár.

Navracsics Tibor nem vitatta, hogy Szabó Erika a hivatalban járt, de annak indokául a Magyary Zoltán Közigazgatási-fejlesztési Program részét képező Ereky-terv végrehajtását jelölte meg. A kérdéses épületben a KIM is bérel helyiségeket, a miniszter válaszlevele szerint az államtitkárnak ezeket kellett bejárnia.

Szabó Erika a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárságot vezeti. Ez látja el a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének, valamint a kormányhivatalokkal kapcsolatos tervezési és szabályozási feladatok szakmai irányítását, valamint részt vesz a kormányablakok kialakításában.

Az államtitkárság feladatai közé tartozik még a választások, országos népszavazások lebonyolításához szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása is. A Magyary Zoltán Program részét képező Ereky-terv végrehajtását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vagyonkezelő központja látja el, amelynek a honlapon elérhető szervezeti ábra alapján Szabó Erika nem munkatársa.

A bírósági szervezet – állítólag – önigazgató, önálló hatalmi ág volt. A hivatal vezetője és munkatársai hivatali dolgozószobáiba a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselője csak meghívás alapján léphetett be. A nyilvánosságra került információk alapján azonban az államtitkár nemcsak a KIM által bérelt helyiségeket látogatta meg, hanem az OIT hivatala vezetőinek és munkatársainak lezárt szobáit is – írja közleményében az intézet.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, ahogyan jogutódjának, az Országos Bírósági Hivatalnak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem felügyeleti szerve. A tárca azonban a hivatalnak is otthont adó épület részbeni bérlője, így képviselőjének a saját kezelésében levő helyiségek megtekintéséhez, bejárásához semmiféle engedélyre nem volt szüksége, máshová viszont nem léphetett volna be.

Tavaly december 29-én, amikor az államtitkár bejárása történt, a hivatal működött, több munkatársa, közöttük a távollevő hivatalvezető helyettesítésére jogosult Fluckné Papácsy Edit főosztályvezető is dolgozott, így elérhetők volt, a kapcsolatfelvételre azonban a minisztérium vagy az államtitkár részéről kísérlet sem történt.

Az államtitkári kérést, azaz az OIT hivatala szobáinak kinyitását és az azokba történő betekintést azonban még a hivatalvezető sem engedélyezhette volna, legfeljebb baráti látogatás keretében mutathatta volna be a saját szobáját.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter válasza alapján úgy tűnik, szerinte nem történt jogsértés. Az intézet úgy véli, ennél többet a saját eszközeivel nem képes kideríteni, ezért az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.