A bíróság szerint a Kulcsár-ügyben a bizonyítási eljárás rendben folyik

Új szakértő kirendelése miatt tovább húzódhat a csaknem tíz éve lezáratlan Kulcsár-ügy – így tudja a Magyar Nemzet. A bíróság cáfol.

Új igazságügyi tőkepiaci és könyvszakértőt rendelhet ki a Fővárosi Törvényszék a Kulcsár-ügyben, mert az eddigi szakértő egészségügyi problémákkal küzd – értesült a Magyar Nemzet bírósági forrásokból.

Így a lap információja szerint előfordulhat, hogy a több mint kilenc esztendeje tartó büntetőeljárás további egy (vagy több) évvel elhúzódik. Nagy Gábor, aki az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila védője, közölte: ha a bíróság új szakértőt rendelne ki, akkor több tízezer tranzakciót kellene ismételten áttekintenie, ami azt eredményezné, hogy a törvényszék az idén biztosan nem hirdetne elsőfokú ítéletet a megismételt eljárásban.



Éppen a napokban múlt kilenc esztendeje, hogy a nyílt utcán brutálisan összeverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, aki kirobbantotta az évtized egyik legnagyobb korrupciós botrányát – emlékeztet a lap.

Kulcsár Attila a K&H Bank brókercégének üzletági vezetőjeként 1998 és 2003 között – az ügyészség vádirata szerint – magas hozamokat ígérve offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott. Kulcsárra emiatt első fokon nyolc évet és 230 milliós pénzbüntetést szabott ki a bíróság, több vádlott-társa pedig letöltendő szabadságvesztést és több tíz- vagy százmilliós pénzbüntetést kapott.

Azonban 2010-ben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot (ma Fővárosi Törvényszék). Ebben a megismételt elsőfokú eljárásban rendelhet ki most új tőkepiaci szakértőt a törvényszék.

A Fővárosi Törvényszék a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem tervezi és jelenleg nem látja szükségét annak, hogy a sikkasztás bűntette miatt K. Attila és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben új igazságügyi szakértőt rendeljen ki – cáfolta közleményében a lap információját a bíróság. A törvényszék ugyanakkor visszautasít minden olyan feltételezést, amely megalapozatlan találgatásokhoz vezethet.

A büntetőügyben eddig kirendelt igazságügyi szakértők a feladatukat ellátták, a bizonyítási eljárás a jövőben is a jelenlegi szakértők közreműködésével, a bíróság által tervezett ütemben halad – tudatja a törvényszék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.