A bíróság nem foglalt állást az A-7713-as auschwitzi fogolyról
A 83 éves Grüner Miklós nagyothall, ezért egy szót sem értett abból, amit a tárgyalóteremben Pataki Árpád bíró felolvasott.
– Elveszítettük? – fordult az ügyvédjéhez a tárgyalás berekesztése után már a bíróság folyosóján.
– El, Miklós bátyám – válaszolta Bősze Ferenc, az idős férfi jogi képviselője.
– Akkor most hogy nézek az emberek szemébe? Azt fogják rólam gondolni, hogy egy történelemhamisító vagyok?
– Az ítélet ebben nem foglalt állást, talán majd a másodfok. Már ha fellebbezünk.
Grüner Miklós határozottan bólogat. „Muszáj” – teszi hozzá.
Pedig nem biztos, hogy muszáj. A Fővárosi Törvényszék a hétfői úgynevezett részítéletében világos álláspontot fogalmazott meg: egy személyiségi jogi per keretei között nem foglalhat állást olyan kérdésben, amelynek eldöntése a történészekre, illetve a különböző hatóságokra tartozik.
Az ausztrál állampolgárságú, de Malmőben élő holokauszt-túlélő keresetében arra kérte a bíróságot, hogy jó hírnevének megsértése miatt marasztalja el Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját, aki 2009-ben, Elie Wiesel magyarországi látogatásakor egy internetes cikkében történelemhamisítónak nevezte Grüner Miklóst. A perben a most 83 éves férfi valójában azt kívánta bizonyítani, hogy Elie Wiesel hamis személyazonossággal él, és az ezzel kapcsolatban 25 éve hangoztatott állításai megfelelnek a valóságnak.
Elie Wiesel a hivatalos életrajza szerint 1928. szeptember 30-án született Máramarosszigeten, 1944-ben a családjával együtt deportálták. Túlélte az auschwitzi haláltábort, ahonnan előbb Franciaországba került, később az Egyesült Államokban telepedett le. A holokausztról írt életrajzi könyve (És a világ hallgat) az ötvenes években jelent meg Buenos Airesben jiddis nyelven, majd 1958-ban a franciául megírt „Az éjszaka” hozta meg számára a világsikert. Eddig összesen 57 könyve jelent meg, munkásságát 1986-ban Nobel-békedíjjal ismerték el.
Grüner Miklós ugyanakkor azt állítja, hogy az Auschwitzban A-7713-as számon nyilvántartott Lázár Wieselnek az ötvenes évek közepén nyoma veszett, a jiddis nyelven Argentínában kiadott önéletrajzi mű még bizonyosan az ő alkotása volt, ám „Az éjszaka” már egy másik személy munkája, aki – Grüner feltételezése szerint a jogdíj kikerülése érdekében – előbb szépirodalmi stílusban átdolgozta Lázár Wiesel önéletrajzát, majd Elie Wiesel néven felvette a személyazonosságát is.
A tárgyaláson a felperes a bizonyítékai közül kiemelte azokat az auschwitzi és buchenwaldi levéltárakból beszerzett okiratokat, amelyek szerint az A-7713-as számú rabként nyilvántartott Lazar Wiesel valójában 1913. szeptember 4-én született. Grüner Miklós szerint Elie Wieselnek az az állítása sem igaz, hogy a haláltáborban az édesapját, Salamon Wieselt az A-7712-es számon vették nyilvántartásba. A felperes által beszerzett dokumentumok szerint az A-7712-es számú rabot Ábrahám Wieselnek hívták, és 1900. október 10-én született, azaz nem lehetett az édesapja az 1913-as születésű Lazar Wieselnek.
Pataki Árpád bíró azonban a Grüner által elővezetett bizonyítékokat egyáltalán nem vette figyelembe. A részítélet indoklása szerint egy személyiségi jogi per nem alkalmas arra, hogy annak keretében a felperes a saját történelmi nézeteit, kutatási eredményeit igazolhassa. A Grüner által bemutatott dokumentumok értékelése a bíróság szerint a tudományra (a történészekre), valamint azon hatóságokra tartozik, amelyek érdemben vizsgálhatják a Nobel-békedíjas író személyazonosságát.
Pataki Árpád kizárólag abban a kérdésben foglalt állást, hogy Köves Slomó a 2009-es írásában megsértette-e a felperes jó hírnevét. Az ítélet szerint a rabbi Grüner Miklós történészi tevékenységének minősítésekor – függetlenül az állítása valóságtartalmától és formájától – nem lépte át a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért nincs miért őt elmarasztalni.
Mivel Grüner Miklós fellebbezett a döntés ellen, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
