A törvényszék döntött: van frekvenciája a Klubrádiónak!

Van frekvenciája a Klubrádiónak, a 92,9 MHz-es – így döntött kedden első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma. A bíróság szerint ugyanis az ORTT-nek vagy jogutódjának, a médiatanácsnak szerződést kellett volna kötnie a Klubrádióval, miután az 2010 tavaszán elnyerte a 92.9 megahertzes frekvenciára kiírt pályázatot. A döntés ellen a felek 15 napon belül fellebbezhetnek.

A Klubrádió a 2010-es választások előtt pályázta meg és nyerte el az üressé vált 92,9-es frekvenciát az akkori Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) döntése alapján, a választások után azonban az ORTT jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mégsem kötött vele szerződést. Ezt a hatóság azzal indokolta, hogy a Klubrádió nem mondott le az általa már használt frekvencia sugárzási jogáról, egy tulajdonos pedig nem üzemeltethet két rádiót ugyanabban a vételkörzetben. Ezzel szemben a Klubrádió azzal érvelt: már a pályázati anyagában leszögezte, hogy mielőtt megkezdi a 92,9-es hullámhosszon a sugárzást, a 95,3-ason befejezi az adást.

A januári első tárgyaláson a médiahatóság ellenkérelmet nyújtott be a Klubrádió keresetével szemben. A felek között vitát jelentett, hogy létrejött-e egyáltalán a 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsor-szolgáltatási szerződés, valamint az, hogy a 95,3 MHz-es frekvencián való sugárzás kizáró oka lehetett-e a szerződéskötésnek.

A Klubrádiót képviselő Bárándy Péter ügyvéd azzal érvelt, hogy a szerződés létrejött, mivel a műsorszolgáltató elfogadta az ORTT szerződési feltételeit. Véleménye szerint nem zárja ki a szerződéskötést az, hogy a szolgáltató egy másik frekvencián is sugároz. A Médiatanács ellenkérelme többek között arra vonatkozott, hogy a hatóságnak nem volt szerződéskötési kötelezettsége, és nem is jött létre a szerződés. A hatóság úgy véli, hogy annak megkötését kizárta a Klubrádió másik szerződése.

A bíróság ítéletének lényege, hogy az ORTT-nek vagy jogutódjának meg kellett volna kötnie a szerződést a Klubrádióval, mint a pályázat nyertesével. A bíróság az ítéletével ezt a szerződést most létre is hozta.

Ez a Klubrádió második folyamatban lévő pere, hogy frekvenciája maradjon. A rádió január elején megtámadta a Médiatanács decemberi döntését, amely az Autórádió Kft.-nek adta a 95,3 MHz-es frekvencia használati jogát 12 évre. Ebben az ügyben március 14-én tárgyal és valószínűleg dönt is a bíróság.

A közigazgatási eljárási törvény szabályai szerint ebben az ügyben a bíróság első fokon jogerős ítéletet hoz, az ellen nem lehet fellebbezni. A Klubrádió több ponton vitatja a Médiatanács határozatának törvényességét. Érvelése szerint már a pályázati felhívásban szereplő koncessziós díj nagyságrendje, az évi minimum 53 millió forint meghatározása is irreális volt. Az öt pályázó közül hárman ajánlottak 55 millió forintot, köztük a Klubrádió is, de a nyertes, az egymillió forint tőkével megalapított Autórádió Kft. 75 millió forintot ígért. Ezért a Klubrádió úgy ítéli meg, hogy az Autórádió Kft. ajánlata aligha tartalmaz reális üzleti tervet.

A Klubrádió jogorvoslati kérelmével kapcsolatban Kiricsi Karola, a médiahatóság szóvivője korábban azt mondta, az új médiaszabályozás törvényi szinten rögzíti a rádiós frekvencia használatáért fizetendő díj meghatározásának elveit. A Médiatanács az új törvény hatálybalépése óta elindított mintegy 60 pályázati eljárás mindegyikében megkülönböztetés nélkül alkalmazta az új díjszámítási rendszert, amely egységes, arányos, és figyelembe veszi a frekvencia vételkörzetének nagyságát és a vételkörzetben élők vásárlóerejének indexét.

Adásmenet a Klubrádió stúdiójában. A szomszéd szobában még megy az adás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.