Életmentésre nincs pénz? A beteg jól van, megnyugvásra semmi ok

Jól van és már haza is ment az a beteg Miskolcról, akinek életmentő beavatkozását elutasította az országos illetőségű budapesti intézet. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal vizsgálódik. Csókay András, miskolci megyei főorvos szerint egy normális, morális országban ilyenkor a főigazgató megfontolja a lemondását.

Hazaengedték a miskolci megyei kórház idegsebészetéről azt a beteget, akinek - a krónika információi szerint - pénzhiány miatt utasították el életmentő műtétjét az Amerikai úti, Országos Idegsebészeti Tudomány Intézetben (OITI). A beavatkozást Miskolcon végezték el. A kórház főorvosa Csókay András a Népszabadságnak azt mondta: a nő jól van, hétfőn délután haza is ment.

A sikeres műtéttel azonban koránt sincs vége a történetnek. Az eset miatt az Országos Tisztiorvosi Hivatal vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, milyen körülmények között, és jogosan küldték-e tovább Budapestről a beteget. Az ügyben érintett intézmények vitája a nyilvánosság előtt azóta is tart.

A múlt héten az intézet főigazgatója, Gusztonyi Ágnes cáfolta a Népszabadságnak, hogy a beteget pénzhiány miatt elküldték volna az intézetből. Határozottan állította: orvosai nem kértek más kórházaktól segítséget, mindössze azt kontrollálták, hogy a hozzátartozó által jelzett intézményben, valóban fogadják-e a beteget. Tudomása szerint ugyanis a beteg hozzátartozói ragaszkodtak a másik, a miskolci megyei kórházhoz.

Gusztonyi Ágnes, akkor a Népszabadságnak azt is elmondta: a beteg érműtétjét ekkor már ők is kitűzték, de a hozzátartozók hajthatatlanok voltak.

A beteg sikeres műtétjéről tájékoztató Csókay András főorvos a történteket továbbra is másként tudja. Mint mondta: az idegsebészeti intézet orvosa kereste őket, hogy elfogyott intézetükben a szóban forgó műtétekre költhető keret, és segítsék ki őket. Csókay András úgy tudja: a beteg hozzátartozója még azt is vállalta, hogy kifizeti a kétmillió forintot a kórháznak a műtétért, nagyon helyesen ezt elutasították, mivel azt jogszabály is tiltja akut műtét esetén. A főorvos szerint az ilyen relatív sürgős beavatkozásokért még külföldi állampolgártól sem kérhető pénz, azt soron kívül el kell végezni. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi lehet, az eset következménye, Csókay András csak annyit mondott: egy normális, morális országban ilyenkor a főigazgató megfontolja, hogy felajánlja lemondását.

Lapunk ezúttal is kereste Gusztonyi Ágnes főigazgatót is, aki, mint mondta: az OTH vizsgálat végéig nem kíván nyilatkozni.

Az eset megosztja a szakmai közvéleményt is, lapunk úgy tudja: az idegsebészeti szakmai kollégium élénk levelezést folytat arról, hogy szabad-e a nyilvánosság előtt egy ennyire, „belső ügyet” kitárgyalni. Ám hiába kerestük a szakmai kollégium vezetőjét, nem vállalta a nyilatkozatot.

Az Amerikai úti idegsebészeti intézet egyik épülete. Miskolcig küldték volna a beteget?
Sopronyi Gyula 2005.05.26. Digitális 172. sz. DVD PET- CT központ, PET/CT. petct Amerikai úti Országos Idegsebészeti Intézet, Nukleáris medicina- épület külső is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.