Kikérik maguknak: 46,5 millióból gazdálkodtak a békemenetesek

A békemeneteket szervező kormányhű alapítvány felelt a Haza és Haladás Alapítvány kérésére, s közölte, mekkora bevételük volt tavaly. A Gyurcsány-Bajnai kormány tevékenységével kapcsolatos "ismeretterjesztő" tevékenységükkel kapcsolatos támogatásról nem közöltek adatot.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány - figyelemmel a Haza és Haladás Egyesület irányunkba megnyilvánuló információéhségére - a törvényben meghatározott határidőn belül nyilvánosságra hozza számviteli és közhasznúsági jelentéséből a 2012-es évre vonatkozó bevételi adatait - írja közleményében a CÖKA. - A szervezetünk bevétele 46,5 millió forint volt.

Azt is közlik, hogy a CÖKA 2012-ben a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 40 millió forint
támogatást kért és kapott, amit a nemzeti érzelmű polgárok összefogásának érdekében használt fel. További bevételeinket a magánszemélyektől kapott támogatások jelentették. "A kapott támogatásokkal és adományokkal az érintettek felé alapítványunk a jogszabályok előírása szerint elszámolt" - állítják.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezető tisztségviselőinek nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni juttatást.

- Visszautasítjuk a Haza és Haladás Egyesület azon állítását, miszerint a Gyurcsány-Bajnai kormány múltbeli tevékenységéről szóló ismeretterjesztésünkre támogatást kaptunk volna költségvetési szervtől, FIDESZ-től vagy más párttól, alapítványtól vagy külföldi intézménytől. Ez irányú kiadásainkat, mint ahogy azt már többször jeleztük, magánszemélyek és kisvállalkozások segítségével rendeztük - szögezik le.

Az ismeretterjesztéssel kapcsolatos költségek a fizetési határidők figyelembe vételével a 2013-as számviteli beszámoló részét képezik, amit alapítványunk a törvényi határidő betartásával a megfelelő időben közzé tesz a személyiséghez fűződő jogok védelmét tiszteletben tartva - zárja közleményét a CÖKA kuratóriuma nevében Csizmadia László elnök.

Balog Zoltán és Mádl Dalma adta át a Fidesz pártalapítványának díját Csizmadia Lászlónak, a Békemenet szervezőjének
Budapest, 2012. december 21. Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere, a díjat létrehozó Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke (b) és Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye (b2) átadja Csizmadia Lászlónak, a Civil Együttműködési Fórum alapítójának és szóvivőjének, a Békemenet szervezőjének (b3) a Polgári Magyarországért Díjat a Hotel Gellértben 2012. december 21-én. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.