A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat

A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat. A pénteki átadási ünnepségen az Országgyűlés elnöke a rendszerváltás története egyik legfontosabb mozgalmának, történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet, amely - mint mondta - idén januárban megvédte Magyarország megújításának programját, a nemzet szuverenitását és a demokráciát.

A Békemenet jelentőségét csak a Nagy Imre-újratemetésen vagy az erdélyi tüntetésen megjelenő sokaság kiállásához lehet hasonlítani - fogalmazott méltatásában Kövér László, aki szerint ha a Békemenet 1994, "a kommunisták hatalomba való első visszatérése" előtt szerveződik meg, ma nem itt tartana Magyarország.

A Békemenettel a polgári Magyarország meg tudta védeni kormányát, az egész országot és a demokráciát, azt az elvet, hogy "a nép akaratát nem írhatják felül magukat felvilágosult médiaértelmiséginek gondoló zsoldosok, és nem írhatják felül az üzleti hasznot az egyetlen értéknek gondoló oligarchák sem" - mondta a házelnök.

Hozzátette, a Békemenetnek köszönhető, hogy "tovább tudtunk harcolni, és tovább tudtunk dolgozni Magyarországért".

Kövér László beszélt arról is, hogy a 2002-2010 közötti kormányok után kikerülhetetlenül következett az a mély társadalmi krízis, amely nemcsak "a posztkádári létező szocialista elitet tüntette el meggyőződésem szerint egyszer és mindenkorra a hatalomból", hanem az élet minden területére kiterjedő válságot eredményezett.

A jelenlegi kabinet azonban szembeszállt a válsággal és annak okozóival - hangsúlyozta.

A kormány melletti kiállást idén többször is demonstráló Békemenet nevében Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője vette át az elismerést Mádl Dalmától, néhai Mádl Ferenc államfő özvegyétől és Balog Zoltántól, a díjat létrehozó Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnökétől, az emberi erőforrások miniszterétől.

Egész Európában egyedülálló, új jelenség volt a Békemenet, "400 ezer csendes, derűs polgár szolidáris kiállása a közjó mellett a nemzet szuverenitásának megőrzése érdekében, megvédve a magyar miniszterelnököt" - mondta beszédében Csizmadia László, aki a népfelség intézményének nevezte a menetet, résztvevőit pedig a civil kurázsi letéteményeseinek.

A rendszerváltást csak stabil háttérrel lehet befejezni, ezért a kétharmados többség kitart, és nem engedi a demokrácia lebontását, "a lejárt szavatosságú pártpolitikai erők visszaszivárgását" - fogalmazott, közölve egyúttal, hogy a díjjal járó pénzösszeget egyrészt a székelydályai templom és annak egyedülálló freskójának felújítására ajánlják fel, másrészt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével szilveszter éjjelén háromezer adag ételt osztanak ki rászorulóknak.

Balog Zoltán felszólalásában a Békemenet szervezőihez és résztvevőihez szólt, kiemelve, manapság nem divat "kiállni magunkért", azonban "mi azért jöttünk most össze, hogy ünnepeljünk titeket".

Jókai Anna író úgy fogalmazott, a Békemenetnek olyan volt az aurája, hogy meghatottság nélkül nem lehetett részt venni benne, az eseményt a méltóságteljes nyugalom jellemezte.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma a polgári szerveződések összefogásáért, a hazai és határon túli honfitársak és a nemzetközi támogatók aktivizálásáért, a magyar polgári szerveződések megerősítéséért, a hazai, a határon túli magyarok és Magyarország külföldi barátainak összefogásáért, a nemzeti önrendelkezés és az emberi méltóság melletti kiállásért, Magyarország és a magyar kormány jó hírének védelmezéséért ítélte oda a díjat a Békemenetnek.

A kitüntetés egy bronzplakettből és az adományozást igazoló oklevélből áll, a díjjal járó juttatás pedig kétmillió forint.

A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat. Az alapítvány minden évben egy olyan embernek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre. Olyan értéket, amellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget - írták a rendezvényen kiosztott tájékoztatóban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.