'A baloldal irigyli a diákszervezetek mozgósító erejét'
- Folytatódhatnak a tüntetések januárban is?
- Folytatódhatnak, de várhatóan az eddiginél alacsonyabb hőfokon. Januárban hozza nyilvánosságra a kormány a ponthatárokat, ami még aktivizálhatja a diákszervezeteket. A kormány továbbra is a hallgatói szervezetek megosztására törekszik, és elsősorban az HÖOK -kal tárgyal, ez pedig még aktivizálhat olyan szervezeteket, akik úgy érzik, hogy ismét kiszorultak a tárgyalásokból. Ha azonban a kormány a ponthatárokat valóban az előzetes megállapodások szellemében húzza meg, a demonstrációk részben okafogyottá válnak, ami kihat majd a mozgósítási potenciáljukra is.
- A mostani diáktüntetések rendszerellenes retorikája mennyire hasonlítható össze a rendszerváltás körül kialakult közhangulattal? Lehet ideológiai összefüggést találni a gondolatok között?
- Kicsit erőltetett a rendszerváltás előtti-alatti és a mostani politikai események közötti párhuzam. Szimbolikusan persze könnyen megvonható: ahogy annak idején a Fideszhez köthető fiatal politikai szubkultúra megmozdult az akkori rendszer ellen, úgy a mostani fiatalok pont a jelenlegi Fidesz ellen lépnek fel. Közös pont lehet az is, hogy ahogy a rendszerváltás idején is, úgy most is trendivé, politikai divattá vált a kormány ellen tüntetni, és „menő” dolog a demonstrálókhoz csatlakozni, ami egyfajta öngerjesztő folyamatot is eredményez. Míg ugyanakkor 1988-90-ben a fiatalok rendszert akartak váltani, a magyar diákok nem feltétlenül. Ez a kritika sokkal partikulárisabb, mint annak idején a rendszerváltók követelései: egy konkrét kormány bizonyos intézkedései ellen irányul. A diákok demonstrációi sokkal inkább az oktatáspolitikai intézkedésekkel, illetve elfogadásuk módjával (hektikusság, kiszámíthatatlanság és egyeztetések hiánya) kapcsolatosak, és nem a rendszer tagadásáról szólnak.
Ebből a szempontból jelentős a különbség például a görög és a magyar diákdemonstrációk között is. Ott a gyakran erőszakba torkolló demonstrációk résztvevői közül sokan nemcsak a kormány intézkedéseit bírálják, hanem a teljes globális kapitalista rendszert váltanák le Unióstul, IMF-estül. Persze a diákok politikai háttere ott is nagyon sokszínű, a szélsőbaltól a szélsőjobbig, a kollektivista anarchizmustól a neonácizmusig terjed. Jól látható azonban, hogy a fiatalokat Görögországban elsősorban a politikai szélsőségek tudják mozgósítani. Hasonló tendenciák rajzolódnak ki Spanyolországban. Jó példa, hogy a demonstrálók mindkét országban megtámadták a kapitalista rendszer szimbólumait, a bankokat és a tőzsdét. Ehhez képest a hazai diáktüntetések, bár nem mentesek az ideologikus felhangoktól, jóval békésebbek, mérsékeltebbek, és céljaikat tekintve fókuszáltabbak. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a magyar fiatalok kilátásai kevésbé rosszak: míg a fiatal-munkanélküliségi ráta az OECD adatai szerint Spanyolországban és Görögországban 50% felett van, nálunk ez az arány 30% alatti.
A hazai diáktüntetések ideológiai spektruma szűkebb és mérsékeltebb, és hiányzik belőlük a militáns rendszertagadás. A kritikák legtöbb része a politikai stílusnak szól, illetve az egyeztetés hiányának: hogy maguk a diákok nem részesei a róluk szóló döntéseknek.
- A diákok számára mennyire érezhető az a társadalmi nyomás, ami most rájuk nehezedik? A legtöbben forradalmi hevületet várnak tőlük, a híradások is ki vannak élezve egy markánsabb hallgatói megmozdulásra, de mintha ez nem következne be. Mennyire külső nyomás hatására történik mindez, és mennyire a saját akaratuk érvényesül a megmozdulásokban?
- A fiatalok politikailag autonómak, és mozgásuk nem követi egy párt irányvonalát sem. Az ellenzéki politikai erők nem értették és nem kontrollálták, csak követték az eseményeket. Jól látszik, hogy ezekkel a diákokkal a pártoknak valójában nincs valódi kapcsolata, és a diákok (egyelőre legalábbis) el is utasítják a rátelepedési kísérleteket. A baloldali politikai szervezetek irigylik a diákszervezetek mozgósító erejét, és igyekeznek szövetségeket kötni, de maguk mellé állítani egyelőre még nem sikerült őket. Fontos az is, hogy ez a korosztály jelenleg nincs senki „zsebében”. A Tárki 2012-es kutatása szerint a 18–29 éves fiatalok nagy része politikailag passzív, a pártpreferenciával rendelkezők körében pedig a Jobbiknak a legmagasabb a támogatottsága.
Annak persze sok ellenzéki szavazó örülhetett, hogy a fiatalok kivonulnak helyettük az utcára, és tiltakoznak. Baloldalon nálunk még mindig sokkal gyengébb a demonstrációs kultúra, mint a jobboldalon. Az ellenzéki szavazók többsége sokkal jobban szeret otthon maradni és a tévéből figyelni az eseményeket, mintsem személyesen részt venni a demonstrációkon. Látványos volt az is, ahogy a baloldali média támogatta a diákságot. Éppen ezért sokan egyfajta „előretolt helyőrségként” tekintettek a diákokra, és követeléseikbe belelátták az ellenzék összes követelését, míg valójában az ellenzék csak fut az események után.
- Egyes közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ismét nőtt a bizonytalan szavazók aránya. Ez a bizonytalan réteg hogyan fogadhatja ezt a politikailag töltetlen hallgatói megmozdulást?
- A megmozdulásoknak erős politikai, de nem pártpolitikai hangsúlya volt. Nagyon fontos szerintem, hogy látványosan demonstrálta az elégedetlenséget a kormánnyal szemben, még ha csak egy részterületen is. Ugyanakkor az ellenzéki pártok, mivel nem voltak aktív szervezői, legfeljebb statisztái a tüntetéseknek, rövid távon nem számíthatnak arra, hogy szavazókat vonzzanak magukhoz a demonstrációk miatt. Sejthető ugyanakkor, hogy a társadalom nagy része szimpatizált a demonstrációkkal, és ezt a kormányzat mérései is kimutathatták. A kormány is érzékelte, hogy nagy a baj. Nem nagyon magyarázható mással a gyors kormányzati hátraarc, a kármentést szolgáló miniszterelnöki nyilatkozatdömping, illetve a diákszervezetekkel szembeni hangnem látványos változása.
A demonstrációknak persze hosszabb távon lehet egyfajta felszabadító hatása is a bizonytalankodó, de kormányellenes érzületű szavazókra. A látványos ellenállásnak és a kormányzati visszavonulásnak az az üzenete, hogy ha megszületik a „kritikus tömeg”, a Fidesz-kormánnyal is szembe lehet szegülni, és visszavonulásra lehet kényszeríteni. Ez a kormány is csak olyan, mint a többi kormányok: gyengíthető és leváltható. Az ellenzéki szavazók egy részében lehetnek részben irracionális, de erős félelmek, amik távol tarthatják őket a regisztrációtól és a szavazástól. A látványos ellendemonstrációk ezt a félelemérzést csökkenthetik.
- Mennyire rendezheti át a nagy politikai terepasztalt, hogy miközben a hallgatók egyre markánsabban utasítják el a pártok közeledését, retorikájuk egyre professzionálisabb képet mutat a jövőjüket illetően?
- Egyes tizen-, huszonéves diákok sokkal meggyőzőbben érveltek a kormány ellen, mint bármelyik ellenzéki párt politikusai. Ezzel együtt, bármennyire is próbálják egyesek így beállítani, a diákvezetők nem a pártpolitika bábjai – ami még akkor is igaz, ha egyeseknek van politikai vonzódásuk. A most előkerült diákvezetők azonban, akik most belekóstoltak a politikába, és látványos sikert és elismerést arattak, vélhetően politikailag aktívak maradnak a jövőben is. Könnyen lehet, hogy az ellenzék teljes szervezeteket is beállítana majd a háta mögé, bizonyos pozíciókért cserébe. Az is biztos, hogy egyes diákvezetőket megkörnyékeznek az ellenzéki pártok, hiszen jól mutathatnak a képviselőjelöltek között. Mivel erős lesz a nyomás és a „szívóerő”, a jövőben derül majd ki igazán, mennyire tudják ezek a szervezetek megőrizni saját politikai önállóságukat. Amíg zajlik a kormánnyal az éles konfliktus, ezen szervezetek kényesek lehetnek az önálló identitásukra, és kivethetik magukból, aki látványos pártpolitizálásba kezd. Lehetnek majd azonban olyanok a jövőben, akiket egy ellenzéki összefogás maga mellé tud állítani.
