A 'szülők költekezési szokásai' ellen is véd az Erzsébet-utalvány

Az Erzsébet-táborokban idén hárommilliárd forintból több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton Budapesten egy tábornyitó rendezvényen.

A miniszter hozzátette: sikeres program indul, hiszen sokan jelentkeztek az Erzsébet-táborokba, amely a Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-utalvány programja. Ebben az évben kétmilliárd forint jut szociális üdültetésre, további egymilliárd forint pedig gyermeküdültetésre.

Balog Zoltán
Balog Zoltán

A program célcsoportját az idősek, a szociálisan nehéz helyzetben lévők, a határon túli fiatalok, a tehetséges fiatalok, valamint a gyermekek, különösképpen a gyermekjóléti intézetben élők adják - hangsúlyozta Balog Zoltán. Hozzátette: a visszajelzések alapján már csaknem tízezer gyerek és sok idős ember jelentkezett.

Az Erzsébet-utalvány lényege, hogy a hasznot, a közvetítési díjat mind visszaforgatják a szociális szférába, így aki az Erzsébet-táborokban üdül, másokon is segít - fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető álláspontja szerint kulcskérdés az együttélés gyakorlása, hiszen ha valaki már gyermekkorában találkozott más anyagi, illetve kulturális háttérből érkezőkkel, olyan pozitív élményeket szerezhetett, hogy később már nehezebb szembefordítani a másik emberrel. Ez a táborok célja - tette hozzá.

A program azonban nem csak a nyári szünetről szól, hiszen üdülésre jövő tavaszig lehet igényelni forrásokat. A tárcavezető példaként említette, hogy hétvégenként is lehet a nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek táborozni, akárcsak az iskolai szünetekben.

A miniszter egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az Erzsébet utalvány felhasználási köre a jövőben bővülhet. A tervek szerint "ahol meg kell védeni a gyermeket a szülők költekezési szokásaival szemben", ott próbálják a kiegészítő juttatásokat Erzsébet-utalványban, kártyajellegű ellátás formájában eljuttatni a családokhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.