A banki gyakorlat ellen tüntet hétfőn a Jobbik

A Jobbik a budapesti József nádor térre vonul hétfőn demonstrálni a banki gyakorlat ellen. A párt közleményében azt írja, hogy 'ki kell kényszeríteni a banki tevékenység tisztességes korlátok közé szorítását'.

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborítónak tartja azt a banki gyakorlatot - írja közleményében a Jobbik -, amelyet elsőként a CIB Bank ismert be, de valamennyi kereskedelmi pénzintézet alkalmazza: a törlesztőrészletek egyoldalú felemelését az eredeti szerződéshez nem kapcsolódó külső változásokra hivatkozással.

A párt álláspontja az, hogy a hitelfelvevőnek a banktól való kiszolgáltatottsága a jobbágy feudális viszonyaira hasonlít, a pénzintézetek kényük-kedvük szerint mindent megtehetnek, míg az adósoknak zokszó nélkül kell fizetniük a folyamatosan emelkedő törlesztőrészleteket. Miközben a devizapiacon a forint helyzete három hónapja stabil, tehát az emelést nem indokolja semmi, a bankok az egyoldalúan megállapított blankettaszerződésekre hivatkozással emelik a részleteket, az utóbbi időben átlagosan 20-30 százalékkal.

A Jobbik álláspontja szerint Magyarország túlságosan ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzvilág és a bankok önkényének, ezért ki kell kényszeríteni a banki tevékenység tisztességes korlátok közé szorításának törvényi szabályozását.

A hétfői tüntetésen Z. Kárpát Dániel ismerteti a Jobbik ez irányú programját, szakmai javaslatait. Felszólal Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke, az Otthonvédők szóvivője, valamint Vona Gábor pártelnök is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.