A 4K! Mesterházynak: a minimumban kell megállapodni

A minimumban kell megállapodni egymással, a köztársasági minimumban, amelyet egyébként is osztanak a demokratikus erők – írta Istvánffy András az MSZP elnökének ajánlatára.

A Negyedik Köztársaságot! (4K!) elnevezésű szervezet ma a honlapján tette közzé Istvánffy András válaszlevelét Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke ajánlatára. Mint ismert, Mesterházy a napokban jelentette be az MSZP azon kezdeményezését, hogy a demokratikus szervezetek 2013 elején tárgyaljanak szakpolitikai terveikről, s az egyeztetések után közösen készüljenek a regisztrációs kampányra, ami elvezethet egyéni jelöltek indítására és közös lista állítására a 2014-es választásokra.

Istvánffy András egyebek mellett azt írta: "az Orbán által kreált választási törvény valóban arra kényszeríti a köztársaság iránt elkötelezett erőket, hogy még a választások előtt megállapodást kössenek egymással". Hozzátette: "ezt a megállapodást ráadásul különböző világnézetű erőknek kellene megkötniük egymással. Szoros együttműködést kellene kötniük olyan erőknek, akik a felső rétegeket akarják kiszolgálni azzal, hogy mindent a piacra bíznának, azokkal az erőkkel, akik a hétköznapi emberek érdekeit szeretnék szolgálni szolidaritásra épülő gazdaságpolitikával. Össze kéne állnia az energialobbi politikusainak az ellenük küzdő zöldekkel. Azoknak, akiknek a kormányzása annyira felháborította a magyar népet, hogy az dühében kétharmadot adott Orbánnak, szövetséget kéne kötniük azokkal az erőkkel, akik megújítani akarják Magyarországot. Ez egy csapda, amit Orbán Viktor állított fel".

A 4K! szerint ez a csapda elkerülhető, hiszen van, amiben mindenki egyetért: a jogállam és a köztársaság helyreállításában. A 4K! ezért azt javasolja, hogy ellenzéki erőknek – ahelyett, hogy minden területre kiterjedő közös program megalkotásával küszködnének egymással – a köztársaság és jogállam helyreállításának programjában kell megállapodniuk egymással, és erre kell kialakítaniuk választási együttműködést.

Istvánffy András végezetül két kérdésre vár választ az MSZP elnökétől: mi az álláspontja egy olyan megállapodásról, amely kifejezetten a jogállam helyreállítására szorítkozik, s kész-e az MSZP arra, hogy az alkotmányozás után visszaadja a néptől kapott hatalmat a népnek, hogy az emberek azután valóban szabadon választhassanak?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.