A 4K! célja, hogy megszabadítsa az országot az oligarcha pártoktól

A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) célja, hogy megszabadítsa az országot az oligarcha pártoktól és visszaadja a hétköznapi embereknek - jelentette ki a 4K! elnöke vasárnap, a párt budapesti kampánynyitó rendezvényén.

Ezért mindenkit arra kérnek, hogy "ne szavazzon a kisebbik rosszra" vagyis ne adjon újabb esélyt azoknak a jobb és baloldali oligarcha pártoknak, amelyek egyedüli célja az állam megszállása és a közpénzek lenyúlása - mondta Istvánffy András.

A rendezvényt "Dózsa népe, új lázadás - 1514-2014 címmel hirdette meg a szervezet, a pártelnök szerint azért, mert az ötszáz évvel ezelőttihez hasonló a helyzet. Ugyanis újra nagyurak és kiskirályok kezébe került az ország - fűzte hozzá.

Istvánffy András hangsúlyozta: két éve október 23-án még hitt abban, hogy a régi baloldal képes megújulni és a civilekkel összefogva képesek egy új Magyarország létrehozására.

Ám az idén már azért nem lesz ott a Milla színpadán, mert csalódnia kellett; ugyanis ugyanazok a politikusok állnak majd ott akik csődbe vitték az országot, akiket kétharmaddal leváltottak az emberek.

Úgy vélekedett: az elmúlt két év a baloldal és a civilek számára egyaránt csupán a hatalom megszerzéséről szólt, amiben a civil mozgalmak vezetői is csak azzal voltak elfoglalva, hogy milyen pozíciókat szereznek meg a baloldalon.

Ebben a helyzetben Dózsa szelleme aktuálisabb, mint valaha", "ti lehettek Dózsa népe" - mondta Istvánffy András.

Nagy András a párt alelnöke azt közölte, hogy a 4K! az átlagkereset négyszeresében határozná meg az országgyűlési képviselők fizetését és eltörölné a költségtérítési átalányt.

Ugyanakkor megteremtenék a polgármesterek, önkormányzati- és országgyűlési képviselők visszahívásának lehetőségét - mondta a 4K! alelnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.