A 4K! az ügynökakták nyilvánosságra hozatala mellett

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom sajnálattal vette tudomásul, hogy az Országgyűlés megint nem szavazta meg a pártállami múlttal való szembenézés talán legfontosabb momentumát, az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát.

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom sajnálattal vette tudomásul, hogy a rendszerváltás után több mint húsz évvel, a magyar Országgyűlés 2012. február 20-ai ülésén – sokadjára – nem szavazta meg a pártállami múlttal való szembenézés talán legfontosabb momentumát, az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Történt mindez úgy, hogy a szavakban harcosan antikommunista Fidesz-KDNP frakcióknak kétharmados többségük van, mi több, szinte egyedül az ő képviselőik szavaztak nemmel, illetve tartózkodtak (egy független volt jobbikos képviselővel együtt) – írja közleményében a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom.

A mozgalom szerint a múlttal való szembenézésnek az ügynökakták nyilvánosságra hozatala fontos része lenne. Elhibázott lépésnek tartják, hogy a rendszerváltás után a politikai elit hallgatólagosan megállapodott abban, hogy ezeket az aktákat soha nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel a mozgalom szerint teret engedtek az adatok politikai zsarolásokra való felhasználásának. "Mint a köztársaság feltétlen hívei, szeretnénk, ha egyszer s mindenkorra tiszta vizet önthetnénk a pohárba, hogy végre túlléphessünk a múlton" – írják.

A 4K! Országgyűlésbe kerülése esetén újra elő kíván terjeszteni ebben a témában egy törvényjavaslatot, hogy a térség országai közül utoljára Magyarországon is valóban lezárulhasson a pártállami múlt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.