A 19 milliós váza jön, 19 ember megy

Januárban kiállítják Pécsett azt az 1906-ban készített vázát, amelyet a szakemberek a legértékesebb Zsolnay porcelánnak mondanak, s amit a város önkormányzata a közelmúltban vásárolt meg egy aukción 19 millió forintért. A reklám talán nem is árt a nagy múltú cégnek: mind aggasztóbbnak tűnik ugyanis a Zsolnay Porcelánmanufaktúra helyzete.

Pécs februárban eladta a Zsolnay 74,5 százalékos részvénycsomagját Bachar Najari szír származású svájci állampolgárnak. Az órakereskedelemben jártas befektető 180 milliót fizetett a részvényekért, s vállalta, hogy jövő októberig öt részletben 500 milliót fordít a 160 éves gyár fejlesztésére. Az első két részlet meg is érkezett, a harmadikra azonban szep­tember óta hiába vár a cég.

Eközben a kétszáz embert foglalkoztató Zsolnay nyolcvan dolgozójára októbertől öt hónapon át 31 millió forint bértámogatást pályázott meg munkahely-megtartó céllal. A gyár a támogatást megkapta, ennek ellenére a cégvezetés 19 alkalmazottat leépített decemberben, és felmondta a kollektív szerződéseket.

Szakállas Mártonné, a gyár dolgozóinak felét tömörítő üzemi szakszervezet titkára elmondta, hogy a menedzsmentjogokat gyakorló svájci tulajdonos nem válaszol az érdekképviselet kérdéseire, semmit sem tudnak a Zsolnay helyzetéről. A titkolózásból sejtik, hogy súlyos gondjai lehetnek a tavaly is roppant gyenge évet záró cégnek. A minimálbért kereső dolgozók hajlandók lennének áldozatot hozni a gyár megmentése érdekében, ám elvárják, hogy a cégvezetés őszintén tárja fel terveit. A Zsolnay irányítói erre nem hajlandók, a sajtónak sem nyilatkoznak hónapok óta.

A város vezetői sem beszélnek a Zsolnay állapotáról, mondván, az a többségi tulajdonos dolga. Csízi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere csupán annyit mondott: a város mindent megtesz a Zsolnayért. Hogy mit, azt a politikus nem részletezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.