A vasárnap is bekerült a tüntetési naptárba

Bármennyire tehetetlennek és gyengének is látszottak kezdetben, eddig mindenféle háborút a demokráciák nyertek meg a diktatúrákkal szemben. Végül mindig győz a jó – lelkesítette az egybegyűlteket Vekerdy Tamás pszichológus, író a Szabadság téren. A sasos-arkangyalos szobrot blaszfémiának, istengyalázásnak minősítette.

A vasárnapi tiltakozó rendezvényt A szabadságért, a demokráciáért csoport hirdette meg, a demonstráción mintegy hatvan-hetven ember vett részt. A szervezők felhívása szerint a helyzetnek egyetlen megoldása van: jogi úton elítélni és eltávolítani a közéletből a jelenlegi kormányt, amely mérhetetlen, évtizedekig tartó rendbehozatalt igénylő kárt okozott és okoz az országnak, a társadalomnak.

Magyar Fruzsina, az egyik szervező közölte: mi nem a Szabadság térre váltottunk bérletet, hanem a demokráciára. Ha kell – mondta –, akkor „fizikai valónkat" dobjuk be (a rendőrségi eljárások után több tüntetőre bírósági tárgyalás vár), ha kell, akkor „szellemi-intellektuális tárházunkat" vetjük be.

Mostantól a vasárnap délután is szerepel a Szabadság téri tüntetési naptárban. Magyar Fruzsina korábban azt mondta, hogy a vasárnapi tiltakozásokat a tervek szerint legalább az év végéig folytatni fogják.

Voltak kísérletek az összeugratásunkra, de mi nem egymás ellen, hanem közös célokért dolgozunk – jelentette ki egy másik szervező, Zoltai Andrea.

Hétköznaponként este az Eleven emlékmű beszélgetéseket, a Szabadság Színpad elnevezésű csoport demonstrációkat szervez a Szabadság téren. Április 8-a, az egyeztetés nélkül megkezdett szoborépítés óta folyamatosan zajlanak a tiltakozások. A tüntetők csütörtökön kisebb ünnepséget tartottak. Tortát és süteményeket hoztak: arról emlékeztek meg, hogy százötven napja demonstrálnak. Pénteken a „Szabadság tériek" közül többen átmentek a Kunigunda utcába, ahol viszont már ezer napja tart a tiltakozás a közmédia manipulációi ellen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.