A vaklicitre veri a mellét a kormány

A 2011-ben bevezetett vaklicites rendszer lényege, hogy a gyógyszergyártóknak úgy adnak árajánlatot hatóanyag-tartalomra, hogy nem ismerik a konkurensek árait. 
A gyógyszerkasszában a kormány legfontosabb újítása a 2011-ben bevezetett vaklicites rendszer, amelynek eredményeként mind a költségvetés, mind a betegek kevesebbet fizetnek a készítményekért, így a nyugdíjasok terhei is csökkennek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Rétvári Bence elmondta: a rendszer lényege, hogy  a gyártóknak úgy kell árajánlatot adniuk egy bizonyos hatóanyag-tartalomra, hogy nem tudják, a konkurensek milyen árat szabtak meg. Ennek a versenynek köszönhetően már az első években tízmilliárd forintos nagyságrendben csökkentek a gyógyszerárak – tette hozzá.

Az államtitkár a nyugdíjasok helyzetének javulásáról szólva úgy fogalmazott, hogy az MSZP-hez köthető az évszázad egyik legnagyobb nyugdíjcsökkentése, az ellenzéki párt ugyanis kormányzása alatt elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP az elmúlt hat évben 21,1 százalékkal növelte a nyugdíjakat, amelyek az inflációt figyelembe véve is 8,6 százalékkal emelkedtek, így a kormány visszaadta a szocialisták által elvett juttatást - hangsúlyozta. Másfelől a Fidesz-KDNP a nyugdíjasok kiadásait is mérsékelte. Csökkentette a rezsit, jövőre pedig alacsonyabbá válik a tej, a tojás és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa). Ezek az intézkedések mind javítanak a nyugdíjasok helyzetén – mondta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.