A törvényre kenik, hogy miért maradhat a gyilkossággal vádolt fideszes

A törvény szerint a bizottság elnökét és tagjainak több mint felét a képviselők közül kell választani, ennek pedig nem tudtak volna eleget tenni, ha megszüntetik a gyilkossággal vádolt képviselő bizottsági tagságát. Ez nem  a Hírcsárda, a fideszesek tényleg ezt írták.
Ha a csütörtöki közgyűlésen megszüntették volna Gál Roland fideszes önkormányzati képviselő bizottsági tagságát, jogszabályt sértett volna a testület - tájékoztatta a dunaújvárosi önkormányzat csütörtökön az MTI-t.

Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy az önkormányzati törvény szerint a bizottság elnökét és tagjainak több mint felét a képviselők közül kell választani, ennek pedig nem tudtak volna eleget tenni, ha megszüntetik a gyilkossággal vádolt képviselő bizottsági tagságát.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság múlt csütörtökön közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett; Sz. J. és G. R. ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Utóbbi a fideszes önkormányzati képviselő. Vasárnap egy harmadik férfit is őrizetbe vettek, ő is előzetes letartóztatásban van.

Az önkormányzat csütörtökön közölte: Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester a hivatalos eljárásrendnek megfelelően kezdeményezte a közgyűlést alkotó pártok frakcióinak egyeztetését, ezen javaslatot tesznek majd Gál Roland bizottsági tagsági helyei és közbiztonsági tanácsnoki pozíciójának betöltésére. Ezután, a jövő hétfői rendkívüli közgyűlésen dönthetnek arról, ki veszi át a képviselő bizottsági tagságát - tették hozzá.

Emlékeztettek arra, hogy a Fidesz dunaújvárosi szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland önkormányzati képviselő párttagságának és önkormányzati frakcióbeli tagságának felfüggesztését.

Közölték: Pintér Tamás jobbikos képviselő feloszlatásra vonatkozó csütörtöki indítványa sikertelen volt. Idézték a városvezetőt, aki szerint a közgyűlés feloszlatása "ésszerűtlen és tisztességtelen lenne" Dunaújváros valamennyi polgárával szemben.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz felfüggesztette Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón közölte: eltűnésének napján, otthonában ölték meg azt a dunaföldvári vállalkozót, akinek a holttestét vasárnap találták meg egy dunaújvárosi ház pincéjében. Molnár Gábor elmondta: a 41 éves áldozatot 2013. május 1-jén dunaföldvári otthonában bántalmazták, és a férfi belehalt sérüléseibe.

Csütörtökön három ellenzéki párt juttatott el az MTI-hez közleményeket, kifogásolva, hogy a dunaújvárosi közgyűlés ülésén nem szüntették meg Gál Roland bizottsági tagságát. A Demokratikus Koalíció gyomorforgatónak nevezte, hogy a Fidesz egy gyilkossággal gyanúsított képviselőre bízza a város közbiztonságát. A Magyar Liberális Párt azt írta, a fideszes szereplők háttéralkut kötöttek a párton belül: a közvéleménynek azt mutatják, hogy morálisan elítélik a képviselőt, miközben anyagilag továbbra is támogatják. A Párbeszéd Magyarországért pedig úgy fogalmazott, hogy a Fidesz továbbra is hadilábon áll a tisztességgel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.